Jelenleg a következő szerzők anyagait érhetik el Ady Endre (Érmindszent, ma Adyfalva, 1877. november 22.–Budapest, 1919. január 27): Az erdélyi Érmindszenten született egy elszegényedett nemesi családba. Ady Endre a tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában (1883-1886) kezdte, ahol Katona Károly tanította, majd a katolikus népiskolában folytatta Hark István keze alatt. Az elemi befejeztével a nagykárolyi piarista gimnáziumban (1886-1892) bővítette tudását, majd 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt. 1896 júniusában jelesen érettségizett, csak görögből és matematikából kapott jó osztályzatot. Szeptemberben beiratkozott a debreceni református jogakadémiára. 1896. március 22-én jelent meg első verse a Szilágy című hetilapban, Március 20 címmel. 1897 januárjától rendszeresen jelentek meg versei és tárcái a Szilágyban, teljes nevével 1897. november 21-től. Szeptemberben beiratkozott a pesti egyetemre, másodéves joghallgatónak. Szeptember végétől 1898. január végéig díjnok volt a temesvári ítélőtáblán. Márciustól júniusig joggyakornok volt egy zilahi ügyvédnél. Szeptemberben visszairatkozott a debreceni jogakadémiára. Decembertől 1899 áprilisáig a Debreceni Hírlap belső munkatársa, áprilistól decemberig pedig a Debrecené. Gyorsan ráunt Debrecenre (a város a verseiben az elmaradottság szimbóluma lett) és Nagyváradra ment, ahol gazdag kulturális élet volt annak idején. Az újságírás és a hasonló beállítottságú emberek társasága szélesítette a látókörét. Új verskötetet adott ki 1903-ban, ez sem volt siker. Az áttörés 1903 augusztusában jött, akkor találkozott Diósy Ödönné Brüll Adéllel, egy gazdag férjes asszonnyal, aki Párizsban élt és látogatóba jött haza Nagyváradra. Léda (Ady így nevezte őt verseiben) lett a múzsája; Léda iránti szerelme és nála tett párizsi látogatásai segítették Adyt költői tehetsége kibontakoztatásában. Hétszer járt Párizsban 1904 és 1911 között. Első, egy évig tartó párizsi útja után a Budapesti Naplónál helyezkedett el, ahol 500 cikk és egy sor költeményt jelent meg az ő tollából. A politika iránt is élénken érdeklődő Ady a Huszadik század nevű radikális csoport tagja lett. 1906-ban megjelent a harmadik verskötete Új versek címmel – ez a könyv mérföldkő a magyar irodalomban, a modern magyar költészet születését jelzi –, de a negyedik könyve Vér és arany hozta meg az igazi sikert és a kritikusok elismerését. 1909-től hedonista életmódja következtében többször szanatóriumi kezelésre kényszerült. A politikai helyzet kiélesedett, a széles tömegek tiltakoztak a kormány ellen, Ady a forradalmi helyzet megérkezését vélte felismerni. Magánélete szintén válságba került, Lédához fűződő viszonya egyre terhesebbé vált; ahogy Ady költői híresség lett, Léda elvesztette fölötte befolyását. Ady áprilisában szakított vele. Ferenc Ferdinánd meggyikolása után, 1914-ben Ady biztos volt benne, hogy háború lesz. A közvélemény ezt lelkesen fogadta, a költő egyedül maradt a félelmeivel és a kétségeivel. Utolsó könyvét 1918-ban jelentette meg. Már halálosan beteg volt, amikor megírta utolsó költeményét Üdvözlet a győzőnek címmel. Megválasztották a Vörösmarty Akadémia, a modern írók szervezete elnökének, de már nem tudta megtartani megnyitó beszédét; Budapesten halt meg 1919. január 27-én. A Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, mint a magyar nemzet saját halottját. Részletesebben... Arany János (Nagyszalonta, 1817. márc. 2 - Bp., 1882. okt. 22.): költő, az MTA főtitkára. Arany János 1817 március 2-án született, Nagyszalontán. Apja kevés földdel és kis házzal bíró földműves volt. A család súlyos tüdőbajjal volt megáldva, a nyolc gyerek közül csupán kettő maradt életben (János és Sára). Érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán (segédtanítói állás), majd ezt követően Debrecenben. Ezután Kisújszálláson egy évig segédtanító volt. Tanulmányait 1835 tavaszán fejezte be Debrecenben, de érettségivel nem rendelkezett, viszont rengeteget olvasott (leginkább római alkotóktól). 1836 februárjában színésznek állt. Ezalatt anyja meghalt, apja pedig megvakult. Ezek hatására a bűntudattól vezérelve felhagyott a színészettel. 1836 ősze és 1839 januárja közt korrektor (rektorhelyettes) Szalontán (magyar és latin grammatika), 1839 elején lemondott róla. 1840 tavaszán másodjegyző lett. Ez biztosította a családalapítás lehetőségét, 1840-ben meg is házasodott. Feleségét az irodalomtörténeti könyvek Ercsey Julianna néven jegyzik. Két gyermekük született: 1841-ben Juliska, 1844-ben László. 1844-től (Szilágyi István rektor unszolására) fordítgatott görög és angol (Shakespeare) drámákat. 1845 júliusa végén hozzá fogott Az elveszett alkotmány című vígeposz megírásához. Ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját. Igazi sikert, elismerést és Petőfi barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg számára. 1865-ben az MTA titkára lesz, 1870-ben főtitkára. 1863-ban meghalt Juliska, emiatt sokáig elhallgatott benne a költő. 1876-ban lemondott a főtitkárságról, az 1877-es boldog nyarat a Margit-szigeten töltötte. Ekkor írta titokban, nem a nyilvánosság elé szánta az Őszikék (kapcsos könyv) verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét. Részletesebben... Arany László (Nagyszalonta, 1844. márc. 25. - Bp., 1898. aug. 1.): költő, műfordító, népmesegyűjtő, esszéíró, közgazdasági és politikai író, az MTA l. tagja. A polgári realizmus fő művei - világszerte - általában prózai regények. A mi kritikai realizmusunk első kétségtelen remekműve egy verses regény: Arany László műve, A délibábok hőse. Költője igen kevés verset írt életében, elsősorban esszéíró volt, mellékesen kitűnő műfordító, de olyan ember, akinek az egész irodalom csupán magángyönyörűség volt, aki a költészettel kiábrándultan tudatos gesztussal felhagyott, napjai java részét afféle komoly polgári tevékenységekre fordította, jogász volt, közgazdasági szakember, idővel bankigazgató, és ötvennégy éves korában gazdag budapesti polgárként halt meg.  Nem kevésbé fontos, amit Arany János irodalmi hagyatéka körül végez. Amikor a nagy költő 1882-ben meghal, töméntelen hátrahagyott műve és igen nagy levelezése marad. Ezeket rendszerezni és sajtó alá rendezni igen nagy munka. És a fiú, aki akkor már főleg jogi és pénzügyekkel foglalkozik, vállalkozik a számára kegyeletes, a nemzet számára nagy kulturális jelentőségű feladatra. Közben megírja lírai szépségű visszaemlékezését halott apjára és halott nénjére. És gondos munkával állítja össze a hagyatékban talált kiadatlan és töredékes műveket. Ő teszi közzé a végső évek gyűjteményét, az Őszikéket is. Két kötetben állítja össze a hátrahagyott műveket, részletes előszót ír hozzájuk. Majd újabb két kötetben adja ki Arany János levelezését; ez a gyűjtemény azóta is fontos forrása irodalomtörténet-írásunknak. Részletesebben... Batsányi János (Tapolca, 1763. máj. 9. - Linz, Ausztria, 1845. máj. 12.): A tapolcai suszter fia Keszthelyen, Veszprémben, Sopronban tanult, majd Pesten jogot hallgatott. Tanulmányait csak úgy tudta biztosítani, hogy közben nevelői állást vállalt Orczy Lőrincnél. Az egyetem befejezése után 1785-ben Kassára került. Tisztviselő volt a kassai kamarai igazgatóságnál. Itt ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal. Velük együtt indította és szerkesztette a Kassai Magyar Múzeum című folyóiratot. Itt bontakozott ki költői pályája, s jelentek meg országos feltűnést keltő versei. 1793-ban egy költeményéért (A franciaországi változásokra) hivatalából elbocsátották és Forgách Miklós nyitrai főispán magántitoknoka lett. 1794-ben a Martinovics-féle összeesküvés leleplezése után elfogták, s hosszú vizsgálati fogság után egy év börtönre ítélték. Budán, majd Kufstein börtönében raboskodott, ahonnan 1796. május 23-án szabadult. Börtönben írt versei munkásságának talán legszebb darabjai. Bécsben telepedett le, a pénzügyi hivatalnál kapott állást. Megindította a Magyar Minerva sorozatot, s 1798-ban kiadta Ányos Pál műveit. Dolgozott Osszián-fordításán is, amelyből azonban csak a Iniszthonai háború jelent meg. 1805-ben feleségül vette Baumberg Gabriella bécsi költőnőt. 1809-ben Napoleon csapatai megszállták Bécset, Batsányi közreműködött a császár magyarokhoz szóló kiáltványának fordításában. Ezért kénytelen volt a béke megkötése után a kivonuló francia sereget követni. Párizsban telepedett le. Napoleon évi 2000 frank járadékot biztosított számára. Ezt a járadékot azután is kapta, hogy 1815-ben Párizs elfoglalása után osztrák fogságba (Dijonba, Brünnbe majd Spielbergbe) került. Felesége közbenjárására végül szabadon engedték, és Linzbe száműzték. Hazájától, s az éledő magyar irodalomtól elszakadva élt. Csupán a keszthelyi körrel, s Festetics Györggyel tartott egy ideig kapcsolatot. 80 éves születésnapja tiszteletére a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választotta. Könyvtárát a Nemzeti Múzeumnak hagyományozta. Tapolcán tábla és szobor őrzi nagy fia emlékét, s a hálás utókor elérte, hogy hamvait szülőföldjére hazaszállítsák. Költeményei kiállták az idő próbáját, s rendszeresen megjelennek a magyar klasszikusok antológiáiban, időközönként önálló kötetekben is. Részletesebben... Bródy Sándor (Eger, 1863. júl. 23. - Bp., 1924. aug. 12.): író, drámaíró, publicista. A középiskolát nem fejezte be; tizennyolc éves korában Gyulán írnok egy ügyvédnél; első cikkei a helyi lapban jelentek meg. Novellákat írt. 1884-ben Pestre költözött. Nyomor c. novelláskötete és Faust orvos c. regénye alapján a kritika a magyar Zolát sejtette benne. A Magyar Hírlapnál kapott állást. 1888-ban - ahogy ő maga írta - egy báli tudósításra Kolozsvárra utazott, három évig maradt ott. Szerkesztette az Erdélyi Híradót (1888-89), az Erdélyi Képes Újságot és a Kolozsvári Életet (1889), ezután a Magyarországot (1889-90). 1890-ben ismét Bp.-re került, a Magyar Hírlap munkatársa. 1900-ban egy évig Fehér Könyv c. irodalmi és publicisztikai havi folyóiratot adott ki, amelynek érdekessége az volt, hogy minden számát elejétől végig ő írta. 1903-05 között Ambrus Zoltánnal és Gárdonyi Gézával szerk. Jövendő c. hetilapjában, amely a Nyugat megindulásáig a modern, haladó polgári irodalom legfontosabb orgánuma volt, merészen bírálta a korabeli társadalom visszásságait. 1905 nyarán a Semmeringen öngyilkossági kísérletet követett el. Felgyógyulása után a Pesti Hírlap, A Nap, Az Újság, később Az Est munkatársa. A forradalommal, a Tanácsköztársasággal egyértelműen rokonszenvezett, s bár szerepet nem vállalt benne, az ellenforradalom alatt mégis bécsi emigrációba kényszerült. 1923-ban tért haza. A századforduló jelentős polgári írója volt. Színművei nagy sikert arattak: A dada (1904); A tanítónő (1908); A medikus (1911). Szókimondó bátorsága s újszerű modern prózai stílusa miatt Ady Endre s Móricz Zsigmod is az új magyar irodalom egyik legjelentősebb úttörő egyéniségének tartotta. Részletesebben... Csáth Géza (Szabadka, 1887. febr. 13. - Szabadka közelében, 1919. szept. 11.) (Brenner József): író, zeneesztéta, orvos. Kosztolányi Dezső unokaöccse. Csáth Géza 1887-ben jómódú szabadkai polgári családban látta meg a napvilágot, mivel édesanyját Decsy Etelka egyéves korában meghal, ügyvéd édesapja egyedül neveli. A középiskolai tanulmányait 1904-ben fejezte be, de közben már Széchenyiről és Vörösmartyról, valamint Aranyról és Szabolcska Mihályról szóló dolgozataival díjat, illetve dicséretet kap különböző városi és iskolai pályázatokon. 1901-től zenekritikákat és karcolatokat írt a Bácskai Hírlapba. 1908-tól a Nyugat rendszeresen közülte elbeszéléseit és zenekritikáit. 1909-ben Bp.-en szerzett orvosi diplomát. 1909-ben ideggyógyászként a Maravcsik-klinika tanársegédje, majd több helyen dolgozott fürdőorvosként, körorvosként. 1910-től egyre inkább a morfium rabjává vált. 1914-15-ben szolgálatot teljesített a szerb és az orosz fronton. Idegállapota miatt 1917-ben végleg leszerelték. 1919-ben idegileg összeomlott, lelőtte feleségét, és öngyilkos lett. Egész írói életművének meghatározó élményforrása a gyermekkor világa. Novellahőseit nem célok vezérlik, hanem elfojtott vágyak, indulatok. Naturalizmus, szimbolizmus és az anekdotai hagyománnyal való szakítás jellemzi írásait. Részletesebben... Csokonai Vitéz Mihály (Debrecen, 1773. nov. 17. - Debrecen, 1805. jan. 28.) költő, író, műfordító. Apai ősei üldözött ref. lelkészek Nyugat- és Felső-Mo.-on, atyja, Cs. József (1747-1786) borbélysebész; erős prot. és cívis öntudatú naplója művelődéstörténeti emlék. ~ özvegyen maradt anyja, a művelt Diószegi Sára (1755-1810) két fiát nehezen taníttatta a kollégiumban. 1785 k. Háló Kovács József fedezte fel ~t mint csodagyereket. ~ a II. József halálát követő légkörben írta első közéleti verseit (Magyar! Hajnal hasad, Egy magyar gavallér, A Pártütő), társadalombíráló allegóriáit (Az istenek osztozása, Békaegérharc), szépprózai kísérleteit (Állatdialógusok: A bagoly és a kócsag, A pillangó és a méh). 1792-ben Kazinczy biztatta; mint "második Horváth Ádám"-ot üdvözölte. A "magyaros iskola", Dugonics András népiessége hatott rá, de már vonzotta a felvilágosodás: Rousseau, Voltaire, Gessner, Pope példái. Nagy Sámuellel és Nagy Gáborral kollégiumi munkaközösséget alakított a felvilágosodás közvetítésére. ~ az olasz költőket kezdte fordítani, köztük Metastasiót. 1793-ban a pesti színjátszóknak felajánlotta színműveit, többek között A méla Tempefőit is, amely keserű torzképet rajzol a hazai költősorsról, a vezető rétegek közönyéről, a független írói pálya kilátástalanságáról. Elsősorban Kazinczy ösztönözte: tőle értesülhetett a m. jakobinus mozgalom terveiről is; 1794-ben így születtek rousseau-i, voltaire-i bölcselő költeményei. (Az estve, Konstancinápoly, Az álom), valamint A szamár és a szarvas dialógusa, egy radikális, forradalmi francia röpirat fordítása. 1793-ban Mozart "szabadkőműves" operáját (Zauberflöte) Boszorkánysíp címmel kezdte fordítani. Ekkor láttak napvilágot a Magyar Múzsában (névtelenül) első versközlései. Rousseau-izmusa érzéki gazdagságú, érzelmi sodrású, világirodalmi mértékkel is jelentős lírát teremtett. Az "isteni Pope" a voltaire-i deista racionalizmus költői megvalósítását, az idillíró Gessner a rousseau-izmus lírai szépprózába oldását, Kleist Tavasza ennek költészetté párlását jelentette számára. A m. társadalom válságát a kultúra válságaként élte meg. Állandóan foglalkoztatta az európai "magas" műveltség és a keleti hagyományokat is őrző "mély", népi kultúra összehangolása. Részletesebben... Eötvös József (vásárosnaményi báró, Buda, 1813. szeptember 3. - Pest, 1871. február 2.): író, publicista és nagytekintélyű politikus, miniszter: az első független magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, ugyanezt a tárcát kapja 1867-ben is, az MTA és a Kisfaludy-társaság elnöke. Eötvös, mint a reformok embere, a szabadságharc kitörése után megretten az erőszakos cselekményektől, családjával külföldre menekül. Önkéntes száműzetését Bécsben és Münchenben tölti, és csak 1853-ban tér vissza hazájába. Külföldi tartózkodása alatt elsősorban elméleti állambölcseleti kérdésekkel foglalkozik. Hazatérve a nemzet és az uralkodó megbékélésén fáradozik, mely tevékenysége kezdetben nem szerez számára osztatlan elismerést. Írói pályáját érzelmes versekkel és színművekkel ( Éljen az egyenlőség, 1841 ) kezdte. Első jelentősebb műve a karthausi cimű regény ( 1841 ) moralizáló társadalombírálatot fogalmaz meg. Feudalizmusellenes, a vármegye korruptságát leleplező regénye A falu jegyzője ( 1845 ) a magyar kritikai realizmus első kiemelkedő alkotása. A jobbágykérdés aktualitása jelenik meg a Dózsa-felkelésről szóló történelmi regényében ( Magyarország 1514-ben, 1847 ). Jelentősek politikai tanulmányai és röpiratai is ( Reform, 1846, A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra, 1851 ). Eötvös Józsefet, irodalmi tevékenységének elismeréseként, 1835-ben az Akadémia levelező tagjává, 1839-ben tiszteleti taggá, majd 1866-ban az Akadémia elnökévé választották. Részletesebben... Gárdonyi Géza (Agárdpuszta, 1863. aug. 3. – Eger, 1922. okt. 30.): író, költő, az MTA tagja. Apja, Zeigler Sándor uradalmi gépészként és megalkuvásra képtelen természetének következtében családostul folyamatosan változtatta munka- és lakhelyét. Gárdonyi így számos városban és faluban töltötte gyermekkorát, elemi és középiskolai tanulóéveit, elsősorban Észak-Magyarországon és a Dunántúlon. 1878-82-ben az egri érseki tanítóképzőben tanult. 1882-85-ben segédtanító volt Karádon, Devecserben, Sárvárott és Dobronyban. 1885-ben kötött házasságot Csányi Máriával. Győrött telepedtek le. 1886-ban megindította a Tanítóbarát című lapot. Rövid pesti kitérő után a Gyõri Hírlap munkatársa lett. 1888-91-ben Szegeden a Szegedi Hírlap, majd a Szegedi Napló munkatársa, majd Pestre költözése után a Magyar Hírlap rovatvezetője volt.1892-ben különvált feleségétől és anyjával Egerben telepedett le. Teljes elzárkózásra rendezkedett be, bár az irodalmi élettel nem szakította meg kapcsolatát. Egyetlen írói csoporttól sem határolódott el: a Jövendőben éppúgy publikált, mint az Új Időkben és A Hét-ben. 1898-ben a Petőfi és a Természettudományi Társaság tagja. 1906-ban kidolgozta titkosírási rendszerét. 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. 1918-ban akarata ellenére beválasztották a Vörösmarty Akadémiába. 1920-ban a Magyar Írók Szövetsége elnökévé választotta. Részletesebben... Jókai Mór (Komárom, 1825. - 1904. május 5.): 1825-ben született Komáromban, kisbirtokos nemesi családban. Ügyvéd apja Jókay József szívesen forgatta a tollat, költői lelkületű ember lévén. A családi kalapot anyja, Jókayné Pulay Mária viselte, vasakarattal tartott rendet a családban. A fiú éles ésszel és jó memóriával lett megáldva, ezért könnyen tanult, franciául, olaszul, angolul is olvasott. Tanulmányait Pápán végezte, ahol az 1841-42-es tanévben Petőfivel is megismerkedett. Az egyetemet jogon végezte el, hivatását Kecskeméten kezdte gyakorolni. Ott írta A zsidó fiú címet viselő első drámáját és 1846-ban megjelent első regénye, a Hétköznapok is, ezért innen számítja írói pályafutását. Kecskeméten mélyült el barátsága Petőfivel, s mindketten pezsgő irodalmi élet részesei voltak a városban. Mikor 1845-ben Pestre költözött, Petőfi már neves költő volt. Mivel barátságuk szilárd alapokon állott, 1847-től a Petőfi házaspár Dohány utcai lakásába költözött. Együtt időztek a Pilvax Kávéházban, Jókai bekerült a Tízek Társaságába, s szerkesztette az Életképek c. folyóiratot. 1848. március 15-én ő olvasta fel a 12 pontot, mely nap estéjén meg ismerte a neves színésznőt, későbbi feleségét, Laborfalvi Rózát. A világosi fegyverletétel után bujkálnia kezdett, de ez nem hatott ki írói munkásságára, mert ontotta magából a regényeket, mikkel azelőtt soha nem látott hírnévre tett szert. Tagjává választották a Magyar Tudományos Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak, és királyi elismerésben is részesítették. Regényei több kiadást és fordítást is megéltek. Az 1853-ban szerzett Egy magyar nábob, valamint az egy évvel később keletkezett Kárpáthy Zoltán c. műveiben a reformkort mutatta be, az 1862-es Az új földesúrban azonban már az önkényuralom alatti passzív ellenállásról szólt, míg A kőszívű ember fiaiban (1869) a szabadságharc hősi eposzát írta meg. Fekete gyémántok (1870) és az Aranyember (1872) c. regényei pedig már a nemzeti polgárosodás útját mutatták. Közben élclapokat szerkesztett (Nagy Tükör, 1856; Üstökös, 1858), 1863-ban megindította a Hon c. hírlapot. 1865-ben politikai karrierje is elindult, mert képviselővé választották. Az országgyűlésen a Határozati Párthoz csatlakozott, és életre szóló barátságot kötött Tisza Kálmánnal. Szabadidejét szívesen töltötte Balatonfüreden, ahol a friss levegő jó hatással volt érzékeny tüdejére. Felesége 1886. november 20-án bekövetkezett halála után megvált a füredi villától, és a politikától is fokozatosan visszavonult. 1894-ben az egész ország ünnepelte ötvenéves írói jubileumát, és megjelentették műveinek százkötetes díszkiadását is. Tiszteletére emléktáblát avattak, a király a főrendiház tagjává nevezte ki, és a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem díszdoktorává avatta. Jókai mindmáig a legolvasottabb magyar írók közé tartozik. Jókaival lett teljessé a magyar romantika. Életműve a száznál is több kötetben felidézi a nemzeti múlt egészének látomását, és tanúsítja azt az utat, amelyet a magyar társadalom a nemesi világtól a kibontakozó polgári világig megtett. Ez a romantika számos mozzanatában realista tanúságtétel. Negyvennyolc dicsőségének és Petőfi emberi-költői nagyságának emlékét pedig senki sem szolgálta olyan erővel, mint az a Jókai, aki egykor annak a dicsőséges márciusi forradalomnak az egyik vezéralakja és Petőfinek barátja, egy időben a legjobb barátja volt, amíg a forradalom kétféle magatartás-lehetősége el nem idegenítette őket egymástól. Petőfi élete ugyanúgy nem mondható el Jókai nélkül, ahogy Jókaié sem mondható el Petőfié nélkül. Részletesebben... Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21.  Budapest, 1933. május 12.): Író, hírlapíró. Rendkívül termékeny író, mintegy hatvan regényt, 3000 elbeszélést írt. A modern magyar prózaírás egyik legkiválóbb mestere. Egy dzsentri apa és egy paraszti sorból származó édesanya gyermekeként Nyíregyházán született 1878-ban. Szülővárosában valamint Szatmárnémetiben és Podolinban végezte iskoláit. Első írásai már gimnazista korában megjelentek különböző vidéki lapokban. Először rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon volt újságíró. 1896-ban költözött fel Budapestre, ahol haláláig élt és dolgozott. Szinte a legtöbb akkori újságban, folyóiratban publikált, legtöbbjüknek állandó munkatársa, tárcaírója volt. Alig múlt húszéves, amikor első novelláskötete Üres a fészek és egyéb történetek címmel megjelenik. Novellái kezdetben erősen tükrözték Mikszáth Kálmán munkásságának nyomait, de csakhamar megtalálta hangulati hatásokra építő, sajátos egyedi stílusát, melyben csak rá jellemző elbeszélő technikát alkalmazott. Emellett ekkora már megtalálta speciális témakörét is, melynek lényege a múlt felidézésében és szűkebb hazájának, a Nyírségnek táji jellegének bemutatásában rejlik. Munkatársa volt számos folyóiratnak, többek között a kor legjelentősebb irodalmi folyóiratának a Nyugatnak is. A Nyugat fiatal prózaíróira nagy hatással volt írásművészete, de igyekezett távolságot tartani az egyes irodalmi csoportosulásoktól, így lett később a 20. századi magyar irodalom egyik kiemelkedő képességű magányos farkasa. Országos hírt és igazi közönségsikert a Színdbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi c. regényével szerzett. 1914-ben a Petőfi Társaságnak tagja lett, majd 1919 elején rövid ideig felelős szerkesztője volt a Néplap című gazdasági hetilapnak. A Kápolnai földosztás c. riportjával aktívan is támogatta a forradalmat és Tanácsköztársaságot. Több rokonszenvező cikket írt a Tanácsköztársaság mellett, melynek bukása után háttérbe szorult és később sem juthatott hozzá az őt megillető irodalmi elismeréshez. Csak halála előtt 3 évvel, 1930-ban Móricz Zsigmonddal együtt kaphatta meg a Rothermere-díjat. Félszáznál több regényt, mintegy 3000 elbeszélést, több ezer cikket, karcolatot, krokit és hét színdarabot hagyott hátra. Az arany meg az asszony c. egyfelvonásosából Kenessey Jenő operát készített. Művei a felszabadulás után, különösen az 1957-ben bekövetkezett irodalompolitikai fordulat után sok kiadásban megjelentek, számos művét több idegen nyelvre is lefordították.  Részletesebben..... Madách Imre (Alsósztregova,  1823. január 21. - Alsósztregova, 1864. október 5.): költő, drámaíró, aljegyző. Nógrád megyei vagyonos középnemesi család gyermeke. Édesanyja, Majthényi Anna előkelő lány volt. Apját 14 éves korában, ezután anyja irányítja a birtokot. Négy testvére volt (két fiú, két lány). Magántanuló, vizsgáit a váci piarista gimnáziumban tette le. Pestre került, a jogi kar hallgatója. Megismerkedett Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Eötvös, Shakespeare, Victor Hugo műveivel, eljárt a Pesti Magyar Színház előadásaira, olvasta az Athenaeum folyóiratot. Latinul, németül, franciául olvasott. 1840-ben Pesten megjelent első verseskötete Lantvirágok címmel. Lírai darabjait Lónyay Etelka iránti ifjúkori szerelme ihlette. Egész élete folyamán írt verseket, de életében több verseskötete nem jelent meg. 1841-ben befejezte egyetemi tanulmányait. Balassagyarmaton joggyakornok lett, majd kinevezték aljegyzőnek. Később szívbaja miatt le kellett mondania az aljegyzőségről, de továbbra is jelentek meg cikkei a Pesti Hírlapban. 16 évesen írta az első drámáját és Az ember tragédiája előtt már hat kis jelentőségű tragédiája és egy szatirikus vígjátéka volt készen. 1845-ben feleségül veszi Fráter Erzsébetet. Házasságuk kudarcba fullad, 1854-ben elválnak. Madách betegeskedése miatt nem vehetett részt a szabadságharcban. A családban sorozatos tragédiák történtek. Forradalmárok rejtegetése miatt feljelentették, 1852 augusztus 20-án letartóztatták. Pozsonyban, majd Pesten raboskodott. Birtoka jövedelmét lefoglalták, de 1853-ban bizonyítékok hiányában elengedték. Madách egy ideig magányosan élt Sztregován, gondolati költeményekre helyeződött a hangsúly. 1859-ben A civilizátor címen komédiát írt Aristophanes modorában (nincsenek felvonások, kardalok tagolják a párbeszédeket). István bácsi, a falusi gazda szívélyes - patriarkális viszonyban él cselédeivel, kik az akkori Magyarország nemzetiségeit képviselik. Megjelenik azonban Stroom, a civilizátor, aki a barbár keleti világot kívánja műveltté tenni. A Bach-rendszer politikáját gúnyolja ki és felveti a nemzeti kérdést is. 1859-től 1860-ig írta, 1862-ben jelent meg Az ember tragédiája. Ez a mű egy kérdésre keresi a választ: "Vitte-e előbbre a civilizáció az embert?" Műfaja szerint drámai költemény. A Kisfaludy Társaság és az Akadémia is tagjai sorába választotta. 1860-61-ben megírta Mózes című drámáját. Ez már nem tragédia, hanem dramatizált eposz. Bibliai történetet mesél el, ahogy a népvezér Mózes szembekerül a "hitvány tömeggel". 1860-61-ben ismét bekapcsolódik a politikába, Nógrád megye országgyűlési követévé választotta. 1861-ben a pesti országgyűlésen a radikálisabb határozati párthoz csatlakozott. Részletesebben... Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. Jan. 16. - Budapest, 1910. Máj. 28.):  író, újságíró, szerkesztő. Apja Mikszáth János bérlő és kisbirtokos, anyja (Veres Mária) jeles evangélikus családból származott. Mikszáth 1857-66-ban a rimaszombati algimnáziumban majd a selmecbányai evangélikus líceumban tanult. Érettségi után rövid ideig a győri jogakadémia hallgatója volt. Az 1870-es évek elejétől Mauks Mátyás szolgabírónál volt esküdt, majd ügyvédgyakornok Balassagyarmaton. 1869-ben a Fővárosi Lapokban kezdett publikálni, népies írásokat közölt az Igazmondóban és egyéb budapesti és nógrádi lapokban. 1873-ban titokban házasságot kötött Mauks Ilonával. 1873-74-ben Újságíró és szerkesztő Budapesten (Hasznos Mulattató, Lányok Lapja, Magyar Néplap, stb.). 1874-ben jelent meg első elbeszéléskötete. 1875-ben elvált feleségétől, az ezt követő 3 évben magányosan és nagy nyomorban élt a fővárosban. 1878. aug. 1-től a függetlenségi párti Szegedi Napló újságírója lett. Kákay Aranyos No. 3. álnéven kiadott két publicisztikai kötetet. 1880-ban Pestre költözött. 1881-től negyedszázadon át a Pesti Napló munkatársa. 1881-82-ben jelent meg két sorsfordító novelláskötete, A tót atyafiak és A jó palócok. 1882-től a Petőfi Társaság, 1883-tól a Kisfaludy Társaság tagja. 1882. dec. 31-én ismét feleségül vette Mauks Ilonát. 1887-től kormánypárti képviselő Ilyefalván, 1892-től pedig Fogarason. 1889-től az MTA levelező, 1905-től tiszteletbeli tagja. 1896-ban a Budapesti Újságíró Egylet elnöke. Önállóan is próbálkozott lapkiadással: Magyarország és Nagyvilág, Magyar Ifjúság, Országos Hírlap. 1888-tól a Singer és Wolfner-féle éves Almanach, 1902-1910-ben a Magyar Regényírók Képes Könyvtára szerkesztője. 1910. május 16-án tartották Mikszáth Kálmán országos jubileumát. Jókai és Krúdy között ő volt az az író, aki tudatosan próbálta megörökíteni a korabeli magyar társadalom teljességét, s folyamatosan véleményt kívánt mondani történelem, história és erkölcs viszonyáról, a nemzeti létezés jellegéről és esélyeiről. (A rövidített életrajz Alexa Károly szócikke alapján készült, Új Magyar Irodalmi Lexikon 2. 1380-1383. p.) Részletesebben... Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. júl. 19. – Szeged, 1934. febr. 8.): író, újságíró, muzeológus. Szegényparaszt családból származott, atyja, ~- Márton foltozó szűcslegény, majd mester, anyja, Juhász Anna kenyérsütő asszony. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de csupán egy évig tanított mint segédtanár a Vas vármegyei Felsőlövőn. Innen még a század elején mint a Szegedi Napló munkatársa került Szegedre. A lapnak 1913 – 19 közt főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amely nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a város Somogyi Könyvtárának és a Városi Múzeumnak őre. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója. Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai. Részletesebben... Dr. Pétery Kristóf PhD: 70 papíros és több, mint 740 elektronikus, informatikai tematikájú szakkönyv szerzője. E könyvekből már több százezer példány jutott el az olvasókhoz. (Referencia: nektar.oszk.hu ). Két doktori fokozatát térinformatikából, illetve adatbázis-kezeléssel kapcsolatos disszertációval szerezte. Korábbi munkahelyei: Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat, Ybl Miklós Műszaki Főiskola. Jelenleg az Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem informatikusa.  Oktatott az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán, az ESSCA Magyarország Gazdasági Főiskolán, a Gábor Dénes Műszaki Főiskolán, illetve az IBM Oktatási Központban.