Mikszáth
Kálmán (1847-1910)
Mikszáth Kálmán 1847-ben született a Nógrád megyei
Szklabonyán. Apja jómódú falusi birtokos volt, s egyben ő bérelte a helyi
mészárszéket és kocsmát. Nemességükről is regéltek a családi legendák. Noha ezen
csak az ő emlékezetük őrködött, a levéltárak nem vigyáztak rá. Minthogy a
határvonalon, a paraszti és az úri osztály mezsgyéjén élt a Mikszáth család, s
ott élt a fiatal Mikszáth is. Együtt játszott a falusi gyerekekkel, hallgatta az
öregek meséit. De módja volt rá, hogy tanulhasson. S így egyszer majd hangot is
tudott adni mindannak, amit hazulról, a szülőföldről, a népből hozott magával.
Mikszáth ősei többségükben tudományszerető, klasszikus
műveltségű, tollforgató evangélikus papok, akik egyházi és történeti dolgokban
egyaránt jártasak. Családi hagyomány, hogy látogatják a külföldi egyetemeket
Wittenbergben, Halléban, Jénában hallgatták a teológiát, nevelőként bejutottak
nemesi családokhoz is, ami szintén csak képzettségüket mutatja. Lelkészkedtek
számos falu parókiáján, Gömör, Nógrád, Sáros megyében. Működésüket feljegyezték
az egyházi anyakönyvek, hol pappá avatáskor, hol püspöki részvétellel történt
beiktatásokkor. Mikszáth Dániel főesperes a lutheránus egyház régi történeti
könyvei szerint 40 évig lelkészkedett. Egy másikuk pedig a XVIII. században,
1780 körül 25 évig volt falusi lelkész.
A Rimaszombaton és Selmecbányán töltött diákévek után a kor
kedvelt úri pályájára küldte a családi nagyravágyás: jogász lett Pesten. Anyja
remélte, hogy fia így egyszer majd teljesíti becézett vágyát: szolgabíró,
megyei úr lesz majd belőle. 1871-ben otthon, Nógrádban el is kezdte Mikszáth
megyei pályáját: esküdt lett Balassagyarmaton Mauks Mátyás szolgabíró mellett.
De csakhamar otthagyta hivatalát, egy gyarmati ügyvéd irodájában dolgozott
tovább. 1873 nyarán megnősült. Titokban, a család háta mögött megesküdött volt
főnöke leányával, Mauks Ilonával. Tiltakozott ez ellen a házasság ellen a Mauks
család. Ők nem bíztak Mikszáthban. Hiszen nemcsak a megyénél, az ügyvédi
irodában sem bírta ki soká. Egykedvűen dobott oda minden kínálkozó állást. Neki
nem hivatal kellett, hivatása volt: író akart lenni. "Könnyelmű ember" - mondta
ki róla az ítéletet a nógrádi dzsentri világ.
1873 végén fiatal feleségével együtt Pestre költözött.
Megkezdte harcát az írói érvényesülésért.
Az 1873-78 között Pesten töltött öt esztendő Mikszáth életének legválságosabb
időszaka, jellemének, írói tehetségének, emberi és szellemi teherbírásának
súlyos próbája. Derűs gyermekkorának, ifjúságának még az apró emlékeit is drága
aranypénzre váltja műveiben; ezt a korszakot babonásan elkerüli. Sebeket
kaphatott, amelyeket még évtizedek múlva is fájdalmas volt érinteni. "Nem
szerette fiatalkorunk szomorú idejét emlegetni" - emlékszik vissza felesége is.
S ha mégis szóba kerültek, "másra terelte a beszélgetést".
1873 októberében hódítóként vág neki a pesti élet sűrűjének.
"Eredeti hóbortja ez, ahogy meg akar élni a tollából" - hökkentette meg
merészségével barátait is. Félig tréfásan maga is megjegyzi egyik írásában, hogy
az életfenntartás szempontjából az írók és a királyok állnak a legmagasabb
sorban, mint akiket az egész nemzetnek kell eltartania. Nem az író, hanem a kor
gyengesége volt, hogy csak a király eltartására vállalkozott. Ez a korszak a
magyar irodalomban a kísérletezés időszaka. A régi eszmék, irányzatok már nem
vonzanak, az újak pedig még születőben vannak. A kiegyezést követő csalódás
nemcsak közéleti válsághoz vezetett, de az irodalomban is a kiábrándulást emelte
uralkodó eszmévé. Mikszáth ebben a nyomasztó politikai, szellemi környezetben
kísérli meg, hogy nevének irodalmi rangot, tehetségének elismerést, feleségének
biztos anyagi helyzetet teremtsen.
A gyors sikert azonban az ő akarata sem bírta kidacolni.
Ehhez nem volt elég a tehetség, értő és törődő kor is kellett volna hozzá. S
Mikszáth a kiegyezés korának Magyarországán élt. Hiába volt minden erőfeszítése.
Elbeszélései jobbára nyomtalanul kallódtak el a szerkesztőségek asztalán. Első
megjelent novellás kötetét nem vette észre a közönség. bizonytalan jövőjű, kétes
lapokba írogathatott csak filléres cikkeket. Feleségétől el kellett válnia. A
kilátástalanság s az egyre jobban szorító nyomor kényszerített rá.
1878-ban újságíróként Szegedre került. S itt, a nagyalföldi
polgár-paraszt városban magára talált. Szerették, megbecsülték.
Szeged és Mikszáth kapcsolata termékenyítő, ösztönző, újjáformáló találkozás
volt. 1878. augusztus elsején érkezett Szegedre szegényesen, megviselten. Amikor
a pályaudvaron csomagjáról kérdezősködtek, némi malíciával a zsebébe hozott két
inggallérra mutatott: "Íme a kofferem."
Mikszáth közel 3 évet töltött a városban, bár átmeneti
állomás volt életében, írói pályáján mégis sorsfordulót, korszakos változást
jelentettek a szegedi évek. "Innen kezdve jól ment dolgom, írhattam kedvemre,
senki se korlátozott, senki sem mondta: ezt szabad, ezt nem szabad írni, ez
alapította meg szerencsémet. Írtam, ami éppen jólesett, közben megszerettem a
szegedieket, ők pedig engemet." - A vidéki újságíró szerencséje, hogy saját
birodalma, szabad vadászterülete az egész lap.
Itt egy egészen másfajta paraszti világ nyílik meg előtte, a
misztikummal töltött, babonás, naiv nógrádi faluval szemben ez a paraszti élet
ridegebb, keményebb. S ő itt mégiscsak kívülálló, s szinte néprajztudósi
alapossággal mélyedhet el a különböző típusokban...
Mikor 1881-ben visszatért Pestre először egy népszerű
hetilap, az Ország-Világ segédszerkesztője lett. Valójában ugyanabba a szegényes
szállóba tért vissza, ahonnét Szegedre elhívták. Ő maga így emlékszik vissza
ezekre a napokra: "Az irodalmi viszonyok azonban rosszul festettek. Micsoda
nagyurak most a fiatal írók mihozzánk képest. Akkor írtam A jó palócok egyes
novelláit, és kaptam értük egyenként öt forintot. Pepecseltem pedig némelyiken
tíz napig. Kerestem tehát naponként az irodalommal tíz krajcárt." - Egyik
barátja így emlékszik vissza ezekre a napokra: "Legtöbb bajunk volt Mikszáth
Kálmánnal, aki akkortájt írogatta A jó palócok legszebb darabjait. Többnyire
mindig később hozta el egy- egy kéziratát, mint ígérte, mert nagyon fázott
odújában. Némelyik kis remekét: A bágyi csodát, a Filcsik históriáit háromszor
is átírta."
A fordulatot Mikszáth életében az jelentette, hogy egy néhány
éve alakult, népszerű újság, a Pesti Hírlap egyik napról a másikra újságírók
nélkül maradt. Az újságírók összevesztek a kiadóval és kiléptek. 1881 májusában
ezért szerződtették Mikszáthot a Pesti Hírlaphoz, melynek azután évtizedeken
keresztül munkatársa maradt.
A másik nagy esemény életében, hogy 1881 augusztusában
megjelent a Tót
atyafiak című novelláskötete, négy korábban már különböző lapokban közreadott
elbeszéléssel. Mikszáth szinte egyik napról a másikra híres író lett. A lapok
tele voltak a kötet magasztalásával, mindenki az eredeti írói hangot dícsérte,
neves külföldi szerzőkkel mérték össze. A stílusában legközelebb álló világhírű
amerikai íróhoz hasonlítva, magyar Bret Harte-nak nevezték.
Amikor következő novelláskötete, A jó palócok, 15 kisebb
elbeszélés megjelent 1882 januárjában, az írói hírnevét végleg megalapozta. A
lapok versengtek a kézirataiért.
A késői jóvátételt is megadta az élet: hétévi különélés után,
1883-ban, újra megesküdött volt feleségével, Mauks Ilonával. Tehetsége előtt
nemcsak a közönség, meghódolt a hivatalos Magyarország is. 1887-ben képviselő
lett, s az maradt élete végéig. Megkapott minden külső elismerést. A 80-as
évektől kezdve nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott volt az élete. Eseménytelensége
jelezte békéjét.
Mikszáth azonban nemcsak nagy tehetség volt, nagy volt
embernek is. Egyéni sorsánál jobban izgatta népéé, nemzetéé. Élete felszíni
nyugalma épp ezért a lélek belső útját nem tükrözte vissza. Arról a művei
vallottak. S itt nem a fények nőttek, az árnyak sokasodtak meg. Mindjobban
elkomorult a kezdetben derűs mikszáthi hang. Holott mint író, Jókai nyomán
indult. A romantikus mesét, a felhőtlen idillt, a könnyed, áttetsző humort
szerette. Későbbi műveiben azonban a villanó, vidám színek mindinkább csak a
felszínen játszottak már. Mögöttük a mélyben ott sötétlett a lélek szomorúsága.
A kor kényszerítette rá, hogy megváltoztassa hangját.
A kiegyezés korának félfeudális Magyarországa a maga
időszerűtlen, bomló társadalmi berendezkedésével kihívta maga ellen a jobbak
bírálatát. S Mikszáth közéjük tartozott. Jó szeme volt, gondolkodva élt: az élet
egyre növekvő megbetegedése nem kerülte el a figyelmét. Művei híven tükrözték
vissza az úri- nemesi társadalom fokozódó erkölcsi-szellemi züllését, belső
szétesését. A valóságot írta: ítéletet kellett mondania. A kritikai realizmus
lett a módszere. Nagy kritikai realista regényei (Beszterce ostroma, Az új
Zrínyiász, Különös házasság, A Noszty-fiú esete Tóth Marival, A fekete város) a
leleplező gúny, a szatíra fegyverével segítettek az időnek. Bomlasztották azt a
világot, amelyet már halálra ítélt a történelem. Az ember tiltakozott bennük egy
mindjobban elembertelenedő világ ellen.
Forrás:
Véber Károly: Így élt Mikszáth Kálmán
Mikszáth Kálmán művei
| Akli Miklós |
pdf: 834 KB |
|
| A beszélő köntös |
pdf: 506 KB |
lit: 315 KB |
|
Beszterce ostroma |
pdf: 809 KB |
|
| Cikkek
és karcolatok I. |
pdf: 5,33
MB |
lit: 1,84
MB |
| Cikkek
és karcolatok II. |
pdf: 5,84
MB |
lit: 2,09
MB |
| Cikkek
és karcolatok III. |
pdf: 6,41
MB |
lit: 2,29
MB |
| A
fekete város |
pdf:
1,65 MB |
|
|
Gavallérok |
pdf:
373 KB |
lit:
279 KB |
| A jó
palócok |
pdf:
482 KB |
lit:
300 KB |
| Jókai
Mór élete és kora |
pdf:
1,47 MB |
lit:
589 KB |
| Két
választás Magyarországon |
pdf:
798 KB |
lit:
500 KB |
|
Különös házasság |
pdf: 1,36 MB |
|
|
Magyarország lovagvárai |
pdf: 1,68
MB |
lit: 1,44
MB |
|
Mikszáth Kálmán levelezése |
pdf:
1,98 MB |
lit:
625 KB |
|
Nemzetes uraimék |
pdf: 775 KB |
lit: 388 KB |
| A
Noszty fiú esete Tóth Marival |
pdf:
1,76 MB |
|
| A
sipsirica |
pdf: 465 KB |
lit: 302 KB |
| A
szelistyei asszonyok |
pdf: 544
KB |
lit: 328
KB |
| Szent
Péter esernyője |
pdf: 861 KB |
|
| Tót
atyafiak |
pdf: 471 KB |
lit:
311 KB |
| Új
Zrínyiász |
pdf: 782 KB |
|
| A vén
gazember |
pdf:
630 KB |
lit:
368 KB |
|

Kapcsolódó oldalak
www.peterybooks.hu
|