Vannak versolvasó emberek, akik a magyar költészet gazdag
egészéből Kosztolányi Dezsőt szeretik legjobban; még olyan is akad, aki azt
állítja, hogy ő a legnagyobb magyar költő. Vannak azután mások, akik azt
mondják, hogy Kosztolányi költészete csupán egy szín a Nyugat-nemzedék pompás
skáláján, de Kosztolányi prózája a magyar regény- és novellairodalomnak
legalábbis az egyik csúcsa. Ismét mások elámulnak a nagy szorgalmú műfordítón,
aki a világirodalom évezredeiből százszámra és kötetszámra ontotta a bravúros,
óriás nyelvtechnikájú - bár nem túlságosan hűséges - magyar változatokat. S ha
mindehhez hozzátesszük, hogy kitűnő és mindig érdekes esszéíró, lebilincselően
csevegő újságíró - akkor mindenképpen meg kell állapítani, hogy ha rajongói
olykor túloznak is, egy igen jelentékeny és nagyon vonzó irodalmi nagy alakkal
állunk szemben, aki nagyon is alkalmas arra, hogy bizonyos pillanatokban kedvenc
költője vagy írója legyen az olvasó embernek.
A Nyugat nagy költőnemzedékének, az Ady mögé sorakozóknak
ahhoz a legelső vonalához tartozik, amelyet Babits Mihály, Tóth Árpád, Füst
Milán, Juhász Gyula és ő, Kosztolányi Dezső fémjelez (s ide kell még sorolnunk
igen kis terjedelmű, de mégis nagyon jelentékeny költészetével Karinthy Frigyest
is). Ezek mind bölcsészként, tanárjelöltként indultak, volt, aki
"filozopterköltészet"-nek gúnyolta lírájukat, amelynek nem mellékes
jellegzetessége volt a költők igen nagy és széles körű műveltsége. S
valamennyiükre jellemző volt az évezredek örökítette versformakészlet tökéletes
birtoklása és mesteri módon kezelése. És ami nem kevésbé jellemző, hogy e néhány
közös jellemző vonáson túl szinte semmi sem emlékeztet bennük egymásra. Értő
olvasó egy Kosztolányi-versről vagy prózai bekezdésről akkor is felismeri, hogy
ki írta, ha éppen azokat a sorokat addig még nem is olvasta.
Nagy kultúrájú vidéki értelmiségi családból érkezett
egyetemistának Budapestre, apja a szabadkai gimnázium igazgatója volt, elődei
egyik oldalról szabadságharcos hagyományú, műveltséget őrző és hagyományozó
köznemesek, másik oldalról nemzedékeken keresztül patikus polgárok. Könyvek,
eszmék és versek közül került fel az egyetemi társak közé. Itt az egyetemen
azonnal összebarátkozik a hasonlóképpen irodalom szakos Babits Mihállyal és
Juhász Gyulával, majd életre szóló barátságot köt a matematikával és fizikával
foglalkozó Karinthyval és a jogász, de közben kereskedelmi iskolai tanárnak
készülő Füst Milánnal. Irodalmi légkör, filozófia és esztétika kelti izgalmukat.
Kosztolányi korai költészetében a világirodalomban divatos impresszionizmus,
szimbolizmus, pesszimista dekadencia visszhangozik. Keresi a lélek kalandjait. S
amikor 1907-ben (huszonkét éves korában) első verseskönyve megjelenik, felfigyel
rá Ady is, felfigyelnek Ignotusék, akik nemsokára már szervezik a Nyugatot.
Ezekből a fiatal bölcsészekből, Kosztolányi baráti köréből
kerül majd ki az a gárda, amely odaáll Ady mögé, akikkel Ignotus megindul az új
irodalom felé. Kosztolányi sem kerülhet máshová, mint a Nyugat körébe.
Adytól tulajdonképpen nagyon távol áll. Majd sokkal később,
tíz évvel Ady halála után egy botrányt keltő tanulmányban ki is fejti
idegenkedését Ady egyéniségétől és költészetétől. A politikus és egyértelműen
haladó Adyval szemben Kosztolányi a teljes politikai el nem kötelezettség híve
és szószólója, ifjúkorában egyszerre ír a szocialista Népszavába és egyházi
szemléletű katolikus lapokba, később lelkesedik Károlyi őszirózsás
forradalmáért, majd az ellenforradalom idején egy ideig jobboldali hangokat üt
meg, sőt rövid időre ellenforradalmi lap munkatársa, amit azonban hamarosan
szégyell, főleg barátai előtt. Ezek a barátok sem kifejezetten baloldaliak
(igazán csak Juhász Gyula az), de humanista polgárok, akik irtózattal néznek az
ellenforradalomra. Az ő körükben a viaszlelkű és viasz-lelkiismeretű Kosztolányi
is hamarosan elkülöníti magát az ellenforradalomtól, amelyhez valójában ugyanúgy
nincs köze, mint a forradalomhoz. Ő a lélek kalandjainak költője és prózai
krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a
polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és
gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére
ereszti a külvilág benyomásait, és megfogalmazza a benyomásokat. Senkire
költészetünkben nem illik annyira az impresszionista jelző, mint őrá. Nem
vátesz, nem a közélet látnoka, nem lehet a tudat és az erkölcsi magatartás
iránymutatója, mint Petőfi, Ady vagy József Attila, de még a művészet menedéket
adó magasztosságát sem árasztja úgy, mint Arany János vagy Babits Mihály.
Kosztolányi ehhez túl hitetlen, túl céltalan, túl eszménytelen. De varázslatosan
játékos, aki elkábítja a lelket.
Művészi fejlődésében igen jól el lehet különíteni három
korszakot. Az első indulásától az első világháborúig tart. Ebben az időben
igazi, programszerű dekadens költő: a század emberének, pontosabban, polgárának
szorongásait, hitevesztését, magáramaradottságát fejezi ki, de olyan bravúrosan
játékos versekben, hogy az olvasót a pesszimista tartalom ellenére is inkább
felderíti. Ennek a korszakának legkiemelkedőbb alkotása, A szegény kisgyermek
panaszai - a kisgyermekkori emlékek, félelmek, vágyak, benyomások művészi
felidézései. Ezzel a kötettel (1910) lépett Kosztolányi a kor költőinek első
vonalába.
A második korszak az első világháború kitörésétől a
forradalmakon át az ellenforradalom első évéig tart. Ez a nagy ingadozások kora.
Kosztolányi közeledik a politikához, rokonszenvez a polgári radikalizmussal,
verseiben és prózájában kifejezi a háború borzalmait, kitűnő publicisztikai
cikkeket ír, versei mellett egyre csiszoltabbá válik kezében a novella, 1918-ban
a forradalom mellé áll, a tanácsköztársaság idején visszahőköl, majd 1919 végén
vállalja az ellenforradalmat. De az ellenforradalom terrorjától elfordul, és
baráti körével együtt politikamentességbe vonul.
A harmadik korszakában emelkedett igazán nagy költővé, és
ekkor alakult ki benne az európai viszonylatban is jelentékeny regényíró. 1920
után még több mint másfél évtizede volt. Óriási szorgalommal építette fel ekkor
életműve terjedelemben is nagyobb, értékben is jelentékenyebb részét.
Költészetében egyre inkább emelkedik az emberségesség költőjévé. Mindenben
kételkedő pesszimizmusa lassanként átvált az ember iránti részvétbe és az
emberbe vetett hitbe. A családi életben megtalálja a felelősségtudatot. Nyelve
és kifejezőkészsége - ha lehetséges - még gazdagodik. Formaművész létére még a
szabad versekkel is kísérletezik - teljes sikerrel. Ebben az időben keletkeznek
kitűnő novelláskönyvei (Tengerszem, Esti Kornél). Csak úgy árasztja a
műfordításokat. És ez időben írja regényeit. Ezek elsősorban lélektani regények,
akkor is, ha történelmet idéznek, mint a Néró, a véres költő, akkor is ha cseléd
és nagyságos úrék társadalmi problémájáról van szó, mint az Édes Annában, s
akkor is, ha a vidéki városok sivárságáról szólnak (Pacsirta, Aranysárkány).
Kitűnően ért az emberi lélek rezdüléseihez, és erről az oldalról közelítve
nemegyszer - akaratán kívül - társadalmi igazságokat tud megvilágítani. Az Édes
Annában például a kizsákmányoltak, a megalázottak osztálygyűlöletének
pszichológiai mozzanatait mélyebben tárja fel, mint bárki, aki hasonló témáról
politikai meggondolásokból írt. Regényei be is törtek a világirodalomba, a Néró,
a véres költőről többek közt Thomas Mann írt elragadtatott sorokat.
Kosztolányi későbbi éveiben a fiatal költők bizalmas barátja
és tanácsadója volt. És ő, aki oly indulatosan elkülönítette magát Adytól,
nemcsak megértéssel fogadta József Attilát, de korán fel is fedezte benne a
bontakozó nagy költőt.
Ötvenegy éves korában rák ölte meg.
Végső versei a halálvárás és a halálfélelem remekművei.
Ezek zárják le a játékosságában is mindig szorongó
művészetet. De ebben a szorongásban ugyanakkor könnyedség és báj is volt. És ez
a költészetvarázs egyben menedéket is adott a szorongások ellen.
Ezért is olyan sok olvasónak kedvenc költője Kosztolányi:
pillanatnyi feledést ad a lét fenyegetései ellen.
(Forrás: Hegedűs Géza: A
magyar irodalom arcképcsarnoka)
Kosztolányi Dezső művei
|
Alakok |
pdf: 605 KB |
lit:
503 KB |
|
Április bolondja |
pdf:
872 KB |
|
|
Aranyfonál |
pdf:
798 KB |
lit:
526 KB |
|
Esti Kornél |
pdf:
868 KB |
|
|
Esti Kornél kalandjai |
pdf:
528 KB |
lit:
514 KB |
|
Fürdés |
pdf:
998 KB |
|
|
Kínai kancsó |
pdf:
951 KB |
lit:
572 KB |
|
Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei |
pdf:
1,73 MB |
|
|
Pacsirta |
pdf: 811 KB |
lit:
530 KB |
|
Szürke glória |
pdf:
878
KB |
|
|
A szegény kisgyermek panaszai |
pdf:
250
KB |
|
|
Kenyér és bor |
pdf:
200
KB |
|
|
A bús férfi panaszai |
pdf:
273
KB |
|
|
Meztelenül |
pdf:
218
KB |
|
|
Zsivajgó természet |
pdf:
128
KB |
|
|
Számadás |
pdf:
284
KB |
|
