Benyovszky Móric (1741-1786)   Benyovszky Móric, aki mint világutazó, európai hírnevet vívott ki magának, méltó arra, hogy a magyar nemzet történelmi alakjai között fölemlíttessék. Atyja magyar tábornok volt, kinek oldalánál már mint gyermek részt vett a hétéves háborúban, s három derék ütközetben tüntette ki magát. Szülőinek hirtelen meghaláloztával az oldalrokonok elfoglalták az ő atyai birtokát; az akkori magyarországi jogviszonyok mellett ez rendes dolog volt. Hanem azután az is rendes volt, hogy az ősi házából kizavart örökös a birtoklókat erőhatalommal verje ki ősi birtokából. Így tett az ifjú Móric is. Ezért a kivert rokonok feljelenték a bécsi udvarnál, mint lázadót, s elfogatási parancsot eszközöltek ki ellene, ami elől ő Lengyelországba menekült, ahol egy lengyel sztaroszta nagybátyja lakott; ez őt fiává fogadta és nagy birtokait ráhagyta. A lengyel birtokokkal azonban lengyel kötelességek is jártak. Az ifjú Benyovszky nagybátyja akaratából a tengerészeti pályára készült, s már éppen egy nagy kelet-indiai útra vállalkozott, amidőn a nagybátyja meghalt, s örökösének a nagy birtokkal együtt azt a zászlót is át kellett venni, mely a hatalmas előd dandárát vezette. A szerencsétlen lengyel nemzet fiai teljesen össze voltak veszve egymás között. A protestánsok és az óhitűek „dissidensek”-nek nevezték magukat. Ezeket a lengyel országgyűlés megfosztotta az alkotmányos jogoktól a valláskülönbség miatt. A dissidensek e jogaik elkobzásáért hitsorsosaikat hívták segélyre, a protestánsok a németeket, az óhitűek az oroszokat. Az oroszok hadsereggel jöttek be az országba, s az ő szuronyaik védelme alatt lett megválasztva királynak a lengyel országgyűlésen Ponyatovszky Szaniszló s ugyanott törvénybe iktatva a protestánsok és óhitűek szabadsága. Ez ellen csinálta a lengyel nemesség egy része a „bári confoederatiót”. A lengyel alkotmány szerint „joga” volt a vármegyéknek confoederatiót csinálni az országgyűlés határozatai ellen. A dissidensek részén volt az igazság; hanem azért ők árulók voltak saját hazájuk ellen; a templomajtón keresztül bocsátották be hazájukba az örök ellenséget: a vallásszabadságot megvették láncok árán. Ezeknek leküzdésére s az oroszok kiűzésére alakult a bári confoederatio, melynek zászlói alá Benyovszkynak is fel kellett esküdni. Ezalatt megházasodott, magyar nőt vett el; azonban a becsület erősebb volt, mint a szerelem; mikor zászlója alá hívták: odahagyta családi tűzhelyét, és sietett a csatatérre. Ebben a hadjáratban mint a legtehetségesebb hadvezérek egyike tüntette ki magát. Rövid időn réme lett az orosz hadaknak; többször megsebesült, el is fogták: újra felgyógyult. Kiszabadult, s folytatta a harcot. Ekkor maga a bári confoederatio is összeveszett egymás között: a nemzeti hadsereg is két részre szakadt; az egyik átvonult a Moldván, a török hadsereg oltalma alá; a másik tovább harcolt. Benyovszky ezzel maradt; s még ekkor tönkreverte a grodeki ütközetben Izmailow orosz tábornok hadát. Azonban a lengyel sereg egyre fogyott, az orosz egyre szaporodott; egy végső csatában Benyovszky tizenhét sebet kapott, s orosz fogságra került. Egy vasdarab a lábszárát zúzta össze. Ettől fogva ez a fél lába rövidebb lett, mint a másik. S ezzel a sánta lábbal utazta körül a földet és harcolt és diadalmaskodott férfikarokon és női szíveken. „Nem a lengyel nemzetért harcolt ő – nem is a dicsőségért – hanem a népszabadságért.” Benyovszkynak fényes ígéreteket tettek az oroszok, midőn legelsőben foglyul ejtették. Lehetett volna gazdag úr, hadvezér a kegyteljes cárnő alatt. És ő ahelyett választotta a szabadsághősök sorsát, akiknek díszruhája a fegyvertépte rongy, érdemrendjeik a sebhelyek: palotájuk a börtön, hírnevük a kigúnyoltatás. A nehéz sebekből vérző foglyot az orosz kormány Szibériának legszélső keleti tartományába, Kamcsatkába szállíttatá. Sebei ráértek azalatt begyógyulni: a rettenetes út európai Oroszországon, s aztán az ázsiai néptelen sivatagokon keresztül eltartott egy esztendeig, míg eljutott néhány orosz fogolytársával együtt arra a tájára a földtekének, ahol az egyedüli vontató állat a kutya. Ochocktól Kamcsatkáig tengeren utaztak: rozoga vitorlás hajón, részeg kapitány, kormányos és hajóslegénységgel. Az utolérő viharból csupán Benyovszky tengerészismerete menti meg a hajót, ki az ittas kapitány helyett átveszi a vezényletet. Kamcsatka akkori fővárosába, Bolsereckbe megérkezve, egyszerre megnyeri az ottani orosz száműzöttek rokonszenvét; akikkel rögtön összeesküvést kezd a lehetetlennek látszó megszabadulásra. Ez összeesküvésben nagy szerepet játszik a kamcsatkai kormányzó leányának Benyovszky iránt támadt szerelme, ki kedvesét, majdan vőlegényét titokban mindenről értesíti, ami a várban történik. Afanázia még azután is hű marad Benyovszkyhoz, amikor annak egy vetélytársa a kormányzó előtt elárulja az összeesküvést, s a leánya előtt Benyovszkynak nős voltát. Benyovszky egy vakmerő éjjeli rohamban elfoglalja száműzött társaival a várat fegyveres kézzel, amely tusában a kormányzó, Afanázia atyja is elesik. Ekkor a száműzöttek elfoglalva a kormányzónak egy hajóját, azt felszerelik ágyúkkal, élelemmel, s kiszabadítják a befagyott kikötőből. A városban letelepült ezernyi kozákságot azzal teszik tehetetlen nézővé, hogy feleségeiket, leányaikat bezárják a templomba, s azzal fenyegetőznek, hogy rájuk gyújtják a faházat, ha menekülésüket meg akarják gátolni. Így vonulnak ki ágyúk üdvlövései mellett a tengerre. Hetven száműzött, akik közül Benyovszkyn kívül egy sem volt tengerész. Egy lengyel kivételével mind oroszok voltak. S ezzel a rozzant vitorlás hajóval, ezer viszontagság, elemek harca, emberek rossz szenvedélye, bajtársak lázadása között: éhséget, betegséget tűrve utaznak végig az aleuti szigetcsoporton, elvergődve Japánba, majd Formoza szigetére, a chinai partokra, s legvégül Madagascar szigetére. Ott Benyovszky hadvezéri tehetségével segít az uralkodó fajnak leverni támadó ellenségeit; ezért a hálás nép megválasztja királyának. Ha akkor ottmarad, bízvást megalapíthatta volna a dynastiáját; de őtet hazavonta szíve: Európába; elhagyott hitvese után: akit áldott állapotban felejtett, midőn a harcmezőre elindult. Gyermekét kívánta látni. Ezért egy európai hajóval hazavitorlázott Európába. Franciaországba ment, XV. Lajos szolgálatába állt, ki őt tábornokká nevezte ki, s bárói rangra emelte. Ide hozatta el nejét és gyermekét is. Midőn azonban Mária Teréziának a harcai megújultak a porosszal, kilépett a francia szolgálatból, s a magyar királynak ajánlotta fel kardját. Mária Terézia tudta méltánylani Benyovszky tehetségét, s rábízta az I. székely huszárezredének vezényletét. E huszárezred élén Benyovszky fényes haditetteket vitt végbe, amelyek jutalmául Mária Teréziától a grófi rangot nyerte. II. József uralkodása alatt egy nagy eszme szülemlett Benyovszky lelkében: Fiumét, a Mária Terézia által Magyarországhoz csatolt tengerparti várost világkereskedelmi kikötővé alakítani át. II. József, úgy látszik, hogy ezt a tervet felkarolta; mert a maga részéről ennek mintegy kiegészítő tartozékát dolgozá ki egy Budapestet Fiuméval összekapcsoló csatorna tervezetében. Ennek a csatornának Promontoron alul kiindulva, a Balatonon keresztül, a Zala folyó mentén a Drávával összekötve kellett volna Fiumét érintenie. Nevezetesebb akadályt csak a Karst hegységének áttörése képezett volna; de a jóváhagyott terv és a szükséges tőkepénz már készen volt. – Mi lehetett volna Budapestből, ha annak már egy század előtt egyenes összeköttetése lett volna az Adriai-tengerrel, hogy kisebb tengeri kereskedelmi hajók egyenesen a budapesti kikötőbe jöhettek volna fel árucikkeikkel! És ez az egész nagyszerű terv, melyet az akkori mindenttevő miniszter, Kaunitz is teljes befolyásával pártfogolt, meghiúsult az akkori magyar dicasteriumok makacs ellenállásán. A magyar állambölcsek azon a véleményen voltak, hogy ha egy ilyen csatorna szeli végig az országot egész a tengerpartig, akkor a magyar gabonát mind ki fogják hordani a külföldre, s idebenn az országban éhínség támad. Pedig annak a csatornának a megteremtésénél se pénzben, se embererőben nem kellett volna nagyobb áldozat, mint amennyit a helyette támadt másik vállalat, a török háború elemésztett. E nagyszerű terv meghiúsulta után Benyovszky búcsút vett hazájától, s elbúsultában visszament Madagascarba, ottani hű alattvalói fölötti uralkodását folytatni. Ott azután egy francia ágyúgolyó befejezte tettekben éppúgy, mint eszmékben gazdag pályafutását. El kell ismernünk, hogy egyike volt kora és nemzete legnevezetesebb alakjainak. Forrás: MEK OSZK (Jókai Mór) Benyovszky Móric művei   Madagaszkár pdf: 606 KB lit: 316 KB Kapcsolódó oldalak www.peterybooks.hu