Ányos
Pál (1756-1784)
Igazi költő. Jó költő. Máig sincs az őt megillető helyen
irodalmi közemlékezetünkben. Szentimentalizmusa miatt a pedáns rendszerezés
valahová Kazinczy köréhez kapcsolja, amelyhez személy szerint semmi köze sem
volt. Romantikánk történeténél nem szokás emlegetni, holott sok mindenben
Kisfaludy Károly, sőt Vörösmarty hangütését előlegzi. A hírhedetten híressé vált
"kalapos király" kifejezésért, amelyben II. Józsefet gúnyolja, a nemesi
ellenállás jellegzetes alakjának mondják, habár világnézete nemhogy sok lépéssel
tartott előbbre a provinciális, magyarkodó nemesurakénál, de legjobb éveiben a
felvilágosodás első vonalához tartozott (nemhiába szánta neki Bessenyei a
felállítandó tudományos akadémia titkári tisztségét).
És egész élete nem egészen huszonnyolc esztendő. Nem
véletlen, hogy költői hagyatékát, a legforradalmibb poétakortárs, Bacsányi János
adta ki.
Veszprém megyei középmódú nemesi család fia volt, eredetileg
Istvánnak keresztelték. Mivel ifjúkorától fogva tanítani akart, tehát már
tizenhat éves fővel úgy dönt, hogy papnak megy. Be is lép a pálosok tanító
rendjébe, ott veszi fel a Pál nevet. Középiskoláit rendjének híres pápai
gimnáziumában fejezte be, majd egy rövid időre a márianosztrai rendházba kerül,
ahol megismerkedik és összebarátkozik a nála néhány évvel idősebb Virág
Benedekkel. Az egyébként is versolvasó, korán verseket írogató fiatalember
számára ez a barátság nemcsak azért fontos, mert van akivel kibeszélje magát,
akivel irodalomról, kultúráról és a világ időszerű kérdéseiről szót értsen,
hanem azért is, mert Virág már fiatalkorában is kiválik műveltségével,
tájékozottságával és jó ízlésével. Virág Benedek lelkesíti az ókori latin
autorok rendszeres megismerésére és a régebbi magyar költők olvasására.
Ugyanakkor értő kritikusa a fiatalabb barát költői próbálkozásainak. Amikor
egyetemre kerül, szűkebb körben már kezd ismert költővé válni. Az egyetemi évek
azután döntő hatásúak. Még Nagyszombatban kezdi, de 1777-ben (tehát huszonegy
éves korában) az egyetemmel együtt ő is Budára költözik. Bárha szakja szerint
teológus, lelkes szorgalommal hallgatja Dugonics András matematikaóráit. A
diákság nagy része tolong ezeken az órákon, hiszen az országos hírű író-tudós -
a hivatalos, az egyházi és a tudományos világ számára meghökkentő, nemegyszer
felháborító renitensséggel - órái nagy részét magyar nyelven tartja, a számtani
és mértani problémákból hirtelen átcsap a történelem és az irodalom területeire.
Legalább annyit mesél görög mitológiáról és magyar honfoglalásról, mint a
sinustételről. És ugyanebben az időben barátkozik össze azzal a Barcsay Ábrahám
nevű ott szolgáló fiatal katonatiszttel, aki Bessenyei legszűkebb
felvilágosodott barátai közé tartozik, és az egész "franciás" kör legjobb
költője. Az ő révén ismeri meg a francia felvilágosodás modern és forradalmian
haladó eszméit. Izgalmas és válságos évek ezek az életében. Egyháza kezd
gyanakodva figyelni: a művelt és tehetséges szerzetes-tanárjelölt szabad
idejében világi társaságokba jár, világi tárgyú verseket ír, s már nem is a
klasszikusok antik formáiban, de nem is Gyöngyösi hagyományos négyes rímeivel,
hanem a veszedelmes hírű franciások párrímes alakzatában, majd olyan változatos
rímalakzatokban, mint a francia és német költők. És amit ugyan az egyháziak nem
tudnak, de a verseket olvasni tudók megsejthetnek - szerelmes lesz. Sajnos, mi
sem ismerjük ennek a szerelemnek ténytörténetét. Vajon azért maradt-e
reménytelen, mert a költőnek nem volt lelkiereje szakítani egyházi fogadalmával?
Vagy azért nem hagyta ott az egész papságot, mert a szerelem amúgy is
reménytelen volt? Még azt is gyaníthatjuk, hogy a szeretett leány fiatalon
meghalt. Annyi bizonyos, hogy ez a szerelmi bánat felfokozta lelkében a
lírikust. Költészete eltelik szomorúsággal, a lélek fájdalmainak olyan
árnyalataival, amely példátlan az egész kor hazai költészetében. Kazinczy és
köre már programszerűen érzelmes, irodalmi jogokat követel a divatos
szentimentalizmusnak, de Ányos mélyebb, közvetlenebb, gazdagabb lelki életű,
mint a programszerű szentimentálisok. Kazinczy köréből talán csak az egy Dayka
Gábor közelíti meg a személyes bánatoknak ezt a költészetté varázslását.
Ányosban azonban több a lázadozás, világnézete közelebb ál) a franciásokéhoz,
mint a németesekéhez. Egyben-másban továbblép Barcsayn is. Összevitázik
Barcsayval Rousseau értékelésén. Ányos ugyan áhítatosan szereti a természetet,
bánatához nemegyszer megfelelő környezet a természet adta magány, de nem ért
egyet a francia filozófus "vissza a természethez" jelszavával. Ő Rousseau másik
arculatát kedveli: a társadalom felé fordulót. A magánbánatokkal bajlódó költő
egyben a közélet harcosa akar lenni. Számára a világpolitika sem közömbös. Itt
persze egyetért Barcsayval, aki híres Kávé c. versében megbélyegzi a
gyarmati kizsákmányolást. Ányos túllép ezen, részvétteljes szolidaritást vállal
a gyarmatosítóktól agyongyötört, kiszipolyozott "szeretsenek"-kel.
Ányos tehát egyre gyanúsabbá válik rendjének vezetői előtt.
Nyilván arról is tudnak, hogy Bessenyeiék fontos szerepet szánnak neki a
tervezett tudományos akadémiában (amely azonban még sokáig, csaknem fél
évszázadig nem valósulhat meg). Helyesebbnek látják, ha a már szélesebb körökben
is ismert, becsült költőt elvonják a világi társaságok lehetőségeitől is. Amikor
befejezi az egyetemet, messze minden városi és világi élettől, a felsőelefánti
kolostorba küldik áhítatos remeteéletet élni. Az élet közepéből egyszerre
belezuhan a semmibe. Nincs, akivel megoszthatná gondolatait: mintha
visszaráncigálták volna a középkorba. Még tanítani sincs ott lehetőség. Ez a
szerzetesmagány, ez a csak imádkozás, ez a merő elzártság minden korszerű
eszmétől már végképpen idegen a számára. De nincs ereje változtatni életén, mert
egyszerre rátör a titokzatos betegség. Az orvosok később is tanácstalanul állnak
tünetei előtt. Utólag, a panaszokból a szakemberek úgy gyanították, hogy gyomor-
vagy bélrákja lehetett. A testi szenvedések egyre jobban megkínozzák.
Mindig is lassan, túl gondosan fogalmazott. Most a
legtöbbször kedve sincs az íráshoz. De amikor a remeteségbe is elérkezik II.
József reformjainak híre ebből - egyházi szűrőn át kapva a híreket - csak az
egyházra és nemzetre sértőt veszi tudomásul. És felháborodottan megírja
Kalapos király című verses politikai röpiratát. (Azért "kalapos" király,
mert nem koronáztatta meg magát, tehát nem "koronás" király.) Ez a verses
publicisztika rendkívül népszerűvé válik a nemesi ellenállás körében, II.
Józsefen rajta is ragad a "kalapos király" jelző.
1782-ben (huszonhat éves korában) végre megengedik, hogy
tanítson, a rend székesfehérvári gimnáziumába kerül, ahol újra összetalálkozik
Virág Benedekkel. Lelkes jókedvvel kezd a neki való oktatómunkának, tanítványai
és tanártársai szeretik, nagyra becsülik. Betegsége azonban egyre jobban
kínozza. Az orvosok operációt kísérelnek meg, de nem ismerve a betegség
természetét, állapota még súlyosabb lesz. Már haldokolva vitték Veszprémbe, hogy
az ottani orvosok talán segíthetnek rajta, de még fájdalmait sem tudták
enyhíteni. Nem volt még huszonnyolc éves, amikor meghalt.
Korai vége a felvilágosodás kori magyar irodalom legnagyobb
vesztesége. Ha egészséges, ha tovább élhet, benne egyesülhetett volna a
szentimentalizmus érzelmi gazdagsága a, franciások egyre forradalmibb
szellemével. Szemléletes fogalmazásával, nyelvi merészségével, képalkotó
képzeletével elébe játszhatott volna a fél évszázaddal későbbi romantikának.
Formagazdagságával, változatos versformáival mintha már Csokonait készítené elő.
Az a játék a nyolcas és hetes sorok keresztrímes és párrímes változataival,
amely majd oly jellemző lesz Kisfaludy Sándorra, Ányos költészetében már
megjelenik (és mennyivel jobb költő Ányos, mint Kisfaludy Sándor!).
Holott az egész életmű: mintegy negyven lírai költemény, nem
egészen félszáz verses levél és a Kalapos király, ez a verses-politikai
vitairat.
Életében is elismert költő volt, noha csak elszórtan jelentek
meg itt-ott művei. Ő maga gondolt az eljövendő verseskönyvre, elő is készítette,
de se módja, később pedig betegsége folytán már ereje sem volt a
megvalósításhoz. De a leghaladóbbak, a franciások a maguk ügyének tudták ezt a
kis terjedelmében is gazdag költészetet. Könyvét Bacsányi rendezte sajtó alá.
Az utókor azután sommásan odasorolta a szentimentálisok, a
németesek közé, és mint ilyet felejtette el.
Forrás: MEK OSZK
Ányos Pál művei
| Ányos
Pál összes költeménye |
pdf: 605 KB |
lit: 282 KB |
|
Vásároljon nálunk, kap
mellé
3 ajándék
klasszikus kötetet 1500 Ft
értékben!
Kapcsolódó oldalak
www.peterybooks.hu
|