
A program lehetőséget biztosít arra, hogy egyes, létező
rajzelemekre vonatkozó adatokat lekérdezzünk, illetve ezen adatokat felhasználva a
rajzelemeket felosszuk. Egyszerűen kiszámíthatók a rajzelemek hossza, kerülete, területe. Beállíthatók, lekérdezhetők a
teljes rendszer használatára vonatkozó időadatok is, valamint a korábbi kötetekben
említett, a működést befolyásoló rendszerváltozók értéke. A 2010-es
programváltozatban mintegy 40 új rendszerváltozót ismerhettünk meg.
Szerző: Pétery Kristóf
ISBN 978-963-607-506-4
115 oldal/1,06 MB Ára: 750 Ft
Részletesebb bemutatás

Az AutoCAD LT 2010 sorozat magyar változatának mind a tíz kötete,
mint a legteljesebb, 1116 oldalas kiadás,
együttesen is megvásárolható:

Több újdonság kapcsolódik a széles körben elterjedt,
Adobe-féle PDF formátum támogatásához. A kimeneti oldalon: Az AutoCAD LT 2D
szoftverből a rajzot közvetlenül PDF-fájlokban is közzétehetjük. Ennek
köszönhetően a rajzok megosztása rendkívül könnyű a felhasználók legszélesebb
köre felé, hiszen az ingyenes Adobe (Acrobat) Reader, mint PDF-olvasóprogram az
egyik legjobban elterjedt szoftver a világon. Javítottak a betűtípusok és
vonalvastagságok minőségi megjelenítésén. A szövegek – a nem védett
dokumentumokban – kijelölhetők és másolhatók. A PDF állományba a TrueType
betűtípusok, illetve a bekapcsolt és felolvasztott fóliák adatai is bekerülnek.
A nyomtatást követően azonnal megjelenik a PDF fájl.
Az AutoCAD LT 2010 bemeneti oldalán:
forrásként, alávetítésre használhatjuk a PDF fájlokat.
A rajzeszközök megújítása során egyszerűbb és
termelékenyebb rajzolást tettek lehetővé az Illesztés, az Xref és a
Blokkattribútum-kezelő parancsok segítségével.
Az AutoCAD LT 2010 Illesztés parancsa
biztosítja az objektumok másik objektumhoz igazított áthelyezését, léptékezését,
elforgatását a másik objektumon kiválasztott pontok alapján.
Az azonnali referenciaszerkesztő (REFSZERK) paranccsal
a referenciafájl közvetlen, megnyitás nélkül módosítható. A blokkok a
referenciaszerkesztővel módosíthatók úgy is, hogy közben látható a környező
geometria. A referenciaszerkesztőbe került XMEGNYIT parancs biztosítja, hogy a
jobb egérgombbal közvetlenül a rajzszerkesztőben vagy a külső
referenciapalettában nyissunk meg egy xrefet. Így nem kell többet listázni a
külső referenciafájlokat a név megkereséséhez, majd utána tallózással megkeresni
a fájlt.
Az AutoCAD LT 2010 programban a külső referenciák vágásával saját, ki- vagy
bekapcsolható határvonalakat készíthetünk, amelyeket akár átfordíthatunk is.
Megkönnyítették az attribútumokat tartalmazó
blokkdefiníciók kezelését is. Ezen kívül az attribútumok szinkronizálása
mostantól az alapparancsok közé tartozik. Attribútumdefiníciók blokkokhoz
adásakor vagy eltávolításakor a blokk minden példánya az új attribútumoknak
megfelelően frissíthető, vagyis a változások könnyen átvezethetők a blokk
alkalmazott példányai.
A továbbfejlesztett attribútumszerkesztővel az egyedi
attribútumok értékei mellett a tulajdonságokat is pillanatok alatt módosíthatja.
Az AutoCAD LT 2010 verzióban a 2D rajzok megtekintése és szerkesztése több
beállítással és vezérlőelemmel módosítható. A külső referenciák
elhalványíthatók, a program új mérőeszközöket, nézetablak-forgatási
lehetőségeket és többszörös mutatókat érintő fejlesztéseket tartalmaz, amelyek
meggyorsítják az időigényes rutinfeladatok végrehajtását.
További AutoCAD LT 2009-2010 könyveink:
AutoCAD LT 2010 - Kezdő lépések (magyar változat)

AutoCAD LT 2010 - Blokkok, Xrefek (magyar változat)

AutoCAD LT 2010 - Rajzelemek (magyar változat)

AutoCAD LT 2010 - Rajzmódosítás (magyar változat)

AutoCAD LT 2010 - Megjelenítés (magyar változat)

AutoCAD LT 2010 - Fóliák, tulajdonságok (magyar változat)

AutoCAD LT 2010 - Rajzméretezés (magyar változat)

AutoCAD LT 2010 - Szövegkezelés (magyar változat)

AutoCAD LT 2010 - Változók, lekérdezések (magyar változat)

AutoCAD LT 2010 - Testre szabás, beállítások (magyar változat)

AutoCAD LT 2010 - Kezdő lépések

AutoCAD LT 2010 Blokkok, Xrefek

AutoCAD LT 2010 - Rajzelemek

AutoCAD LT 2010 - Rajzmódosítás

AutoCAD LT 2010 - Megjelenítés

AutoCAD LT 2010 - Fóliák, tulajdonságok

AutoCAD LT 2010 - Rajzméretezés

AutoCAD LT 2010 - Szövegkezelés

AutoCAD LT 2010 - Testre szabás, beállítások

AutoCAD LT 2009 - Kezdő lépések (magyar változat)

AutoCAD LT 2009 - Rajzelemek (magyar változat)

AutoCAD LT 2009 - Rajzmódosítás (magyar változat)

AutoCAD LT 2009 - Testre szabás, beállítások (magyar változat)

AutoCAD LT 2009 - Blokkok, Xrefek (magyar változat)

AutoCAD LT 2009 - Fóliák, tulajdonságok (magyar változat)

AutoCAD LT 2009 - Megjelenítés (magyar változat)

AutoCAD LT 2009 - Rajzméretezés (magyar változat)

AutoCAD LT 2009 - Szövegkezelés (magyar változat)

AutoCAD LT 2009 - Változók, lekérdezések (magyar változat)

AutoCAD LT 2009 - Kezdő lépések

AutoCAD LT 2009 - Rajzelemek

AutoCAD LT 2009 - Rajzmódosítás

AutoCAD LT 2009 - Testre szabás, beállítások

AutoCAD LT 2009 - Blokkok, Xrefek

AutoCAD LT 2009 - Fóliák, tulajdonságok

AutoCAD LT 2009 - Megjelenítés

AutoCAD LT 2009 - Rajzméretezés

AutoCAD LT 2009 - Szövegkezelés
