a Könyv

Mercator Stúdió
Elektronikus  Könyvkiadó

Üzleti elveink

Többet

Gyorsabban

Kevesebbért

Éljenek a fák! Ha elektronikus könyvet vásárol, ők is hálásak!

                              

AutoCAD LT 2010 - Rajzméretezés

Mercator Stúdió, Pétery Kristóf, AutoCAD LT 2010 rajzméretezés

Az AutoCAD programok egyik legkiforrottabb szolgáltatása a méretezés. Ennek a funkciónak segítségével a rajzot pontos méretadatokkal látjuk el, melyek tartalmazhatnak pontosság, tűrés, alternatív mértékegység adatokat. A legkevésbé ez a szolgáltatás módosult a korábbi verziókban. Most a szövegekhez hasonlóan itt is hátteret alkalmazhatunk a megírások kiemelésére, illetve a méreteket is a többi objektum elé helyezhetjük.

A 2006-os változatban pedig megjelent az ívhossz méretezés és a törtvonalú sugárméretezés is.

A 2008-as változat újdonsága volt e területen a többszörös mutató, a méretvonal távolságok beállítása és a méretvonalak megszakítása a kereszteződéseknél, illetve a méretszövegek kiemelése. Ezek az AutoCAD programmal egy időben jelentek meg, tehát az LT most nem "követő" helyzetben van.

Szerző: Pétery Kristóf

ISBN 978-963-607-458-6         77 oldal/1,69 MB  Ára: 400 Ft

Részletesebb bemutatás   

Az AutoCAD LT 2010 sorozat angol változatának mind a tíz kötete, mint a legteljesebb, 1101 oldalas kiadás,  együttesen is megvásárolható:

Mérnökök, tervezők, műszaki szerkesztők és rajzolók olyan eszközöket kapnak az AutoCAD LT szoftverrel kezükbe, amelyekkel más tervezőrendszerek nem, vagy csak elvétve rendelkeznek. Ugyanakkor ott a hatalmas háttér, a „nagy” AutoCAD, amellyel ez a program teljesen kompatibilis, így alkalmas a rajzok mindkét irányú átvitelére és arra, hogyha valaki kinövi ezt a programot, akkor az itt megszerzett tapasztalataival minden nehézség nélkül folytathatja a munkát a nagyobb rendszerben. Az AutoCAD LT minden síkbeli rajzszerkesztési funkció mellett korlátozottan még a térbeli modellezési feladatokhoz tartozó utasításokkal is rendelkezik.

A könyvek tömören, a kezdő és haladó felhasználók számára egyaránt érthető módon összefoglalják az AutoCAD LT különböző változatainak összes parancsát, azok feladatát és a végrehajtásukhoz szükséges paramétereket. Könyveinkben az AutoCAD LT összes lehetőségét igyekeztünk ismertetni, számos esetben azonban terjedelmi okokból a bemutatás mélysége nem érhette el az eredeti (bár nyilván jóval drágább) kézikönyvekét.

Az AutoCAD LT 2010 programban több újdonság kapcsolódik a széles körben elterjedt, Adobe-féle PDF formátum támogatásához. A kimeneti oldalon: Az AutoCAD LT 2D szoftverből a rajzot közvetlenül PDF-fájlokban is közzétehetjük. Ennek köszönhetően a rajzok megosztása rendkívül könnyű a felhasználók legszélesebb köre felé, hiszen az ingyenes Adobe (Acrobat) Reader, mint PDF-olvasóprogram az egyik legjobban elterjedt szoftver a világon. Javítottak a betűtípusok és vonalvastagságok minőségi megjelenítésén. A szövegek – a nem védett dokumentumokban – kijelölhetők és másolhatók. A PDF állományba a TrueType betűtípusok, illetve a bekapcsolt és felolvasztott fóliák adatai is bekerülnek. A nyomtatást követően azonnal megjelenik a PDF fájl.

További AutoCAD LT 2009-2010 könyveink:

AutoCAD LT 2010 - Kezdő lépések
AutoCAD LT 2010 Blokkok, Xrefek
AutoCAD LT 2010 - Rajzelemek
AutoCAD LT 2010 - Rajzmódosítás
AutoCAD LT 2010 - Megjelenítés
AutoCAD LT 2010 - Fóliák, tulajdonságok
AutoCAD LT 2010 - Szövegkezelés
AutoCAD LT 2010 - Változók, lekérdezések
AutoCAD LT 2010 - Testre szabás, beállítások
AutoCAD LT 2009 - Kezdő lépések (magyar változat)
AutoCAD LT 2009 - Rajzelemek (magyar változat)
AutoCAD LT 2009 - Rajzmódosítás (magyar változat)
AutoCAD LT 2009 - Testre szabás, beállítások (magyar változat)
AutoCAD LT 2009 - Blokkok, Xrefek (magyar változat)
AutoCAD LT 2009 - Fóliák, tulajdonságok (magyar változat)
AutoCAD LT 2009 - Megjelenítés (magyar változat)
AutoCAD LT 2009 - Rajzméretezés (magyar változat)
AutoCAD LT 2009 - Szövegkezelés (magyar változat)
AutoCAD LT 2009 - Változók, lekérdezések (magyar változat)
AutoCAD LT 2009 - Kezdő lépések
AutoCAD LT 2009 - Rajzelemek
AutoCAD LT 2009 - Rajzmódosítás
AutoCAD LT 2009 - Testre szabás, beállítások
AutoCAD LT 2009 - Blokkok, Xrefek
AutoCAD LT 2009 - Fóliák, tulajdonságok
AutoCAD LT 2009 - Megjelenítés
AutoCAD LT 2009 - Szövegkezelés
AutoCAD LT 2009 - Változók, lekérdezések

 

Kapcsolódó oldalak

www.autocad.lap.hu

www.autodesk.hu

www.autodesk.com

www.varinex.hu

Copyright © 2007 Mercator Stúdió

| webtérkép | médiaajánlat | adatvédelem | kapcsolat |