AutoCAD LT 2006 Biblia

Könyvünk tömören, a kezdő és haladó
felhasználók számára egyaránt érthető módon összefoglalja az AutoCAD LT
2006-os változatának a program telepítésével, általános kezelésével, új
projektek létrehozásával, a koordináta rendszerekkel, az adatbevitellel
és a rajzolással, blokkok és fóliák kezelésével, valamint a
megjelenítéssel, közzététellel, nyomtatással, rajzi segédeszközökkel,
testre szabással kapcsolatos tudnivalóit. A kötet végén bemutatjuk a
fontosabb, témánkkal, illetve kapcsolódó szakterületekkel foglalkozó webhelyeket is, amelyek hiperhivatkozásaira elegendő rákattintani...
A rajzelemek létrehozásával kapcsolatos
legfontosabb újdonságok a 2005-ös változathoz képest:
Az AutoCAD LT 2006 szoftverben
továbbfejlesztették a méretezést. Méretezhetjük az ívhosszakat,
törtvonalú sugár méretvonalat használhatunk, a méret segédvonalakat
eltávolíthatjuk a méretezett tárgytól, a méret- és segédvonalakon
stílust alkalmazhatunk, a méretező nyilakat többféle módon helyezhetjük
el.
A szövegek bevitelét helyben, a rajzi
megjelenítés helyén végezhetjük, miközben csaknem az összes, a Microsoft
Word szövegszerkesztőjéből megismert lehetőséget, például a bekezdések
automatikus számozását, jelölését használhatjuk.
Átalakították a sraffozást. Most egyetlen paranccsal
több területet sraffozhatunk, egyszerűen módosíthatjuk, illetve
helyreállíthatjuk a sraffozás határvonalát, egyetlen kattintással
meghatározhatunk területméreteket.
Az AutoCAD LT 2006 szoftverben
továbbfejlesztették a görbék egyesítését, a lekerekítést, levágást,
forgatást, átméretezést, nyújtást, elérést, mozgatást.
A hatékonyság fokozása érdekében képleteket
alkalmazhatunk táblázatokban, egyszerűsítették a méretarány beállítását.
Az egyénileg kialakított felhasználói felületek – a 2006-os változatot
futtató – másik gépre exportálhatók, illetve onnan importálhatók. A
tárgyraszter kezelését átmenetileg megváltoztatott gyorsbillentyűk
segítik.
Az AutoCAD LT 2006 programban Ismét
módosítottak a 2004-es változatban megjelent eszközpaletták kezelésén
is. Az eszközpaletta elemei egyszerűen kialakíthatók úgy, hogy a
megfelelő rajzbeli objektumokat az eszközpalettába húzzuk. Az
eszközpalettán elhelyezhetjük leggyakrabban használt parancsainkat is.
Az eszközpalettákat logikailag csoportba sorolhatjuk, így a
csoportosított eszközpaletták könnyebben kezelhetők, hiszen mindig csak
a szükséges csoportot tarthatjuk szem előtt. Most a palettákat és
eszköztárakat egy lakattal megóvhatjuk az áthelyezéstől.
Az AutoCAD LT 2006 szoftverben a
termelékenység növelése javára alakították ki a dinamikus adatbevitelt,
így a grafikus mutató mellett érhetők el a parancssor egyes funkciói és
a visszajelzést is itt kapjuk. A dinamikus prompt a rajzolt görbe
jellegzetességeit jeleníti meg az aktuális pont mellett, és
lehetőségeket biztosít a rajzolási opciók választására. A mutató bevitel
(pointer input) a kurzor koordinátáit jeleníti meg a mutató mellett.
Hasonlóan működik, de a méretvonalhoz kapcsolódva jelenik meg a
méretbevitel (dimension input). Beállíthatjuk a kijelölt objektumok
színnel, vonaltípussal, halványítással jelölését. A Quickcalc
segédeszközzel a rajzról felvett értékekkel végezhetünk számításokat,
válthatunk mértékegységeket.
Az automatikusan mentett fájlokból az
esetlegesen megszakadt rajzszerkesztési folyamat helyreállítható. A
nyomtatási felület még egyszerűbbé vált, most egyetlen párbeszédpanelen
jelenik meg az összes oldalbeállítási és előnézeti funkció, a rajz
egyetlen lépésben kerülhet a papírra. A nyomtatás a 2005-ös változat óta
a háttérben megy végbe, vagyis a nyomtatási művelet közben változatlanul
dolgozhatunk a rajzon. A nyomtatás vagy közzététel végét állapotsori
szövegbuborék-üzenet jelzi. Az elnevezett oldalbeállítások importálhatók
más rajzokból. Továbbfejlesztették a Design Web Format (dwf)
rajzformátumot is, amelyet az ingyenes Autodesk DWF Viewer programmal
tekinthetünk meg (böngésző beépülőként is alkalmazható). Az Autodesk DWF
Composer szoftverrel az ilyen rajzok megtekinthetők, sőt jelölésekkel,
megjegyzésekkel láthatók el, akkor is, ha az AutoCAD LT program nincs
gépükre telepítve. A visszaküldött dwf fájl megnyitható az
AutoCAD LT programban és a javaslatok alapján a módosítások
elvégezhetők.
Az alábbi listából a kötet fejezeteit önálló
kötetekként vásárolhatják meg.
Szerző: Pétery Kristóf
ISBN 978-963-607-646-7
774 oldal/ 9,01 MB Ára: 6300 Ft
Részletesebb bemutatás

További AutoCAD LT 2006 könyveink:
AutoCAD LT 2006 - Kezdő lépések

AutoCAD LT 2006 - Rajzelemek

AutoCAD LT 2006 - Fóliák, tulajdonságok

AutoCAD LT 2006 - Blokkok, Xrefek

AutoCAD LT 2006 - Rajzméretezés

AutoCAD LT 2006 - Rajzmódosítás

AutoCAD LT 2006 - Megjelenítés

AutoCAD LT 2006 - Változók, lekérdezések

AutoCAD LT 2006 - Testre szabás, beállítások

AutoCAD LT 2006 - Szövegkezelés
