Mercator Stúdió
Elektronikus  Könyvkiadó
Éljenek a fák! Ha elektronikus könyvet vásárol, ők is hálásak!

Üzleti elveink

Többet

Gyorsabban

Kevesebbért

                              

AutoCAD LT 2005 Biblia

 

Mercator Stúdió, Pétery Kristóf, AutoCAD LT 2005 biblia

Könyvünk tömören, a kezdő és haladó felhasználók számára egyaránt érthető módon összefoglalja az AutoCAD LT 2005-ös változatának a program telepítésével, általános kezelésével, új projektek létrehozásával, a koordináta rendszerekkel, az adatbevitellel és a rajzolással, blokkok és fóliák kezelésével, valamint a megjelenítéssel, közzététellel, nyomtatással, rajzi segédeszközökkel, testre szabással kapcsolatos tudnivalóit. A kötet végén bemutatjuk a fontosabb, témánkkal, illetve kapcsolódó szakterületekkel foglalkozó webhelyeket is, amelyek hiperhivatkozásaira elegendő rákattintani...

A legfontosabb újdonságok:

Az AutoCAD LT 2005-ben a nyomtatással kapcsolatos újdonságok között megoldották a háttérben nyomtatást, vagyis a nyomtatás vagy közzététel olyan működését, hogy a művelet közben változatlanul dolgozhatunk a rajzon. A nyomtatás vagy közzététel végét állapotsori szövegbuborék-üzenet jelzi. Egyszerűbbé tették a Plot párbeszédpanelt, az új oldalbeállítás-kezelő lehetővé teszi az elnevezett oldalbeállítások importálását más rajzokból. Továbbfejlesztették a Design Web Format (dwf) rajzformátumot is, amelyet az ingyenes Autodesk DWF Viewer programmal tekinthetünk meg (böngésző beépülőként is alkalmazható).

Módosítottak a 2004-es változatban megjelent eszközpaletták kezelésén is. Az eszközpaletta elemei egyszerűen kialakíthatók úgy, hogy a megfelelő rajzbeli objektumokat az eszközpalettába húzzuk. Az eszközpalettán elhelyezhetjük leggyakrabban használt parancsainkat is. Az eszközpalettákat logikailag csoportba sorolhatjuk, így a csoportosított eszközpaletták könnyebben kezelhetők, hiszen mindig csak a szükséges csoportot tarthatjuk szem előtt.

Új és módosított rajzkészítő eszközöket jelentettek meg. Az önálló objektumként megjelenő táblázatok beillesztéséhez egy új párbeszédpanelt készítettek. A szövegobjektumokban és méretszövegekben a szöveget kiemelő háttért, illetve a bekezdéses szövegekben új szövegszimbólumokat helyezhetünk el, készíthetünk függőleges irányítottságú bekezdéses szövegeket is. A rajzi objektumok megjelenési és nyomtatási sorrendje módosítható. A rajzok dwf (Design Web Format) állományban közzétehetők, amelyen a megtekintők elektronikus jelölőkkel rögzíthetik észrevételeiket akkor is, ha az AutoCAD LT program nincs gépükre telepítve. A visszaküldött dwf fájl megnyitható az AutoCAD LT programban és a javaslatok alapján a módosítások elvégezhetők.

Most már a szokásos rajzobjektumokhoz hasonlóan metszhetők a sraffozási objektumok is. A sraffozást alkalmazhatjuk hézagos határvonallal rendelkező objektumok esetében is, vagyis a kitöltő minta „nem folyik ki”. A sraffozásnál kikapcsolható az objektumillesztés.

Módosítottak a szövegek keresésén és cseréjén, a bekezdéses szövegek tulajdonságain, a szövegbe illeszthető szimbólumokon, a fóliakezelésen, a nagyítási módokon, a gyors súgó használatán, az OLE objektumok importálásán, valamint a képek beillesztésén, a hálózati licencek kölcsönzésén. Most a – Microsoft Office programjaihoz hasonló módon – több megnyitott rajz külön elemként is megjeleníthető a Windows tálcáján. Mindezek növelik a rajzkészítés hatékonyságát.

Az alábbi listából a kötet fejezeteit önálló kötetekként vásárolhatják meg.


Szerző: Pétery Kristóf

ISBN 978-963-607-645-0         727 oldal/ 9,27 MB  Ára: 6250 Ft 

Részletesebb bemutatás   

További AutoCAD LT 2005 könyveink:

AutoCAD LT 2005 - Kezdő lépések
AutoCAD LT 2005 - Rajzelemek
AutoCAD LT 2005 - Fóliák, tulajdonságok
AutoCAD LT 2005 - Blokkok, Xrefek
AutoCAD LT 2005 - Rajzméretezés
AutoCAD LT 2005 - Rajzmódosítás
AutoCAD LT 2005 - Megjelenítés
AutoCAD LT 2005 - Változók, lekérdezések
AutoCAD LT 2005 - Testre szabás, beállítások
AutoCAD LT 2005 - Szövegkezelés


 


 

 

Kapcsolódó oldalak

www.autocad.lap.hu

www.autodesk.hu

www.autodesk.com

www.varinex.hu

 

Copyright © 2007 Mercator Stúdió

| webtérkép | médiaajánlat | adatvédelem | kapcsolat |