a Könyv

Mercator Stúdió
Elektronikus  Könyvkiadó

Üzleti elveink

Többet

Gyorsabban

Kevesebbért

Éljenek a fák! Ha elektronikus könyvet vásárol, ők is hálásak!

                              

AutoCAD 2011 - Rajzméretezés (magyar változat)

Mercator Stúdió, Pétery Kristóf, AutoCAD 2011 rajzméretezés

Az AutoCAD programok egyik legkiforrottabb szolgáltatása a méretezés. Ennek a funkciónak segítségével a rajzot pontos méretadatokkal látjuk el, melyek tartalmazhatnak pontosság, tűrés, alternatív mértékegység adatokat. A 2005-ös programváltozat újdonsága volt, hogy a tűrések kivételével minden szöveges rajzelemben, így a méretszövegekben is elhelyezhetünk automatikusan frissülő mezőket. A 2006-os programváltozattól kezdődően a méretnyilak átfordíthatók, az ívhossz is méretezhető, illetve megjelent a törtvonalú sugárméret is.

A 2008-as változatban megjelentek a megtörhető méretek, a méretek ellenőrzésére vonatkozó címkék, valamint a többszörös mutatók. Mindezeken túl a méretek is használhatók feliratozási stílussal, ami azt jelenti, hogy léptéktényezőtől függően másként jelenhetnek meg a különböző nagyítású nézetablakokban.

A 2009-es változatban csak a méretmegtörésen módosítottak. A legnagyobb újdonság ugyanakkor a teljesen átdolgozott felhasználói felület, amely érinti a méretezést is. A legfontosabb méretező parancsokat kiadhatjuk a Feliratozási szalagról is. Ugyanígy módosultak a Bszöveg opcióval létrehozott méretszövegek szerkesztési lehetőségei a Bekezdéses szöveg szalag létrejöttével.

Az AutoCAD 2010 szintén nagy jelentőségű változásokat hozott. A 2010-es változatban bevezetett méretkényszerek megszabják egy terv méretét és arányait. A kényszerezett objektumban a méretkényszerek rögzítik távolságok vagy szögek nagyságát a geometriai objektumok vagy objektumok pontjai között. A méretkényszer alkalmazásakor a program alapértelmezett (például d1 vagy átm1, dia1) nevet ad a kényszerváltozónak, amelyet azonban a Paraméterkezelőben módosíthatunk.

Szerző: Pétery Kristóf

ISBN 978-963-607-760-0         92 oldal/1,95 MB  Ára: 650 Ft

Részletesebb bemutatás   

Az AutoCAD 2011 sorozat mind a tíz kötete, mint a legteljesebb, 1611 oldalas kiadás,
együttesen is megvásárolható:

Az AutoCAD 2011 újdonságai:

Ismét továbbfejlesztették a síkbeli rajzeszközöket. Megváltozott az objektumok fogókkal végzett szerkesztése. Egyszerűen, ciklikus parancsismétléssel, vagy helyi menüből új csomó-, illetve fogópontokat illeszthetünk be, áthelyezhetjük a pontot vagy a fogóval kiválasztható szakaszt ívvé alakíthatjuk. A vonallánc darabok módosításához megjelent egy újabb, a csomópontok közti fogó. Ezekkel az eszközökkel könnyű alternatívát biztosítottak a korábbi PEDIT, SPLINEDIT parancsokkal szemben..

A SKETCH paranccsal, szabadkézzel rajzolva vonalláncot hozhatunk létre, amely aztán csomó és iránypontjaival módosítható.

A régóta változatlan kitöltési parancsokat átalakították. Most még kényelmesebben állíthatjuk be a rajzelemek és azokon belüli szigetek kitöltését, amelyek számára egyszerűen átmenetes kitöltő színt és átlátszóság tulajdonságot is megadhatunk. A kitöltés automatikusan követi a kitöltött rajzelem átalakítását. A kitöltési minta a többi rajzelem mögé helyezhető. Mindehhez új szalagokat (Hatch Creation, Hatch Editor) használhatunk, ezeken beállíthatjuk a hagyományos kitöltési tulajdonságok mellett az átlátszóságot és a háttérszínt is.

Egyszerűen, a helyi menü Add Selected parancsával létrehozhatjuk a kijelölt rajzelem másolatát. Megjelent a hasonló objektumok kiválasztására szolgáló SELECTSIMILAR parancs. Elkülöníthetünk (ekkor a kiválasztotton kívüli rajzelemeket rejtjük el) és elrejthetünk objektumokat. Kiemelhetjük az XREF rajzhivatkozásokat.

A kiválasztott rajzelemeket – fóliájuktól független módon – elrejthetjük és megjeleníthetjük, elszigetelhetjük a többitől (ekkor a nem kijelölt rajzelemeket tesszük láthatatlanná).

A szöveg alapú vonaltípusokhoz beállítható a beágyazott szöveg iránya, amelyet megtart a program akkor is, ha módosítunk a vonalon. Frissítettek a tananyagokon is.

Komoly továbblépés történt a 3D felületek szerkesztése, a térbeli modellezés területén. A felületek a hálók csomópontjaival módosíthatók, egyszerűen szerkeszthetők, vághatók. Az ívelt térbeli felületekre egyszerűen vetíthetünk geometriát. A matematikai kifejezésekkel leírható görbék és hálók jellegzetes igazítási pontjaik, éleik áthelyezését, módosítását asszociatív módon követik.

Továbbfejlesztették a felületek térbeli hálós modellezését. A felületek módosítása, valamint a köztük keletkező hézagok eltávolítása is egyszerűen megoldható.

A szilárdtestek modellezésében is megjelent a sokszögvonalaknál megismert saroklekerekítés és lecsapás.

Az anyagok, fények és más tulajdonságok exportálhatók és importálhatók Autodesk FBX fájlokban.

A térbeli objektumokon is megjelent a ciklikus kiválasztás és parancskiadás lehetősége, amely gyorsabb rajzolást tesz lehetővé. Szintén továbbfejlesztették a kihúzás, forgatás térbeli felületképzés parancsokat.

Új fejlesztéseket végeztek az előző változatban megjelent parametrikus tervezéshez is. A méret és geometriai kényszereket csoportosíthatjuk, ami a paraméterkezelőben megkönnyíti a kényszerek áttekintését.

Kissé átalakították a felhasználói felületet. A rajzpapír alapesetben feketén, rácshálóval jelenik meg a modelltérben. Ezt természetesen módosíthatjuk a testre szabás során. A navigációs, nagyító eszközöket egy új Navigation Bar eszköztárban foglalták össze, amely a klasszikus és a 2D Drafting & Annotation munkatérben egyaránt alapértelmezetten megjelenik. A Workspace eszköztár munkatér-választó listáját a gyorselérési eszköztár részévé tették. Módosult a tengelykereszt megjelenítés is.

Megváltozott a program üdvözlő képernyője is, amelyről oktató videók letöltését is indíthatjuk. A New Features Workshop paranccsal most az interneten keresztül, az Autodesk egyik portálján tekinthetjük meg a 2009-2011-es változatok újdonságait. Megjelent a korábbi ToolTip segítség továbbfejlesztése, a ToolClips, amely az új felület (Surface) szalag ikonjai fölé mozgatott kurzor esetén animációban mutatja be az adott eszköz használatát.

Nem túl szerencsés, de most már a hagyományos súgót is az interneten keresztül, a gyártó honlapjáról tölthetjük le.

Összesen több tucat új parancs és 75 új rendszerváltozó jelent meg.

További AutoCAD 2011 könyveink:

AutoCAD 2011 - Kezdő lépések (magyar változat)
AutoCAD 2011 - Blokkok, Xrefek (magyar változat)
AutoCAD 2011 - Fóliák, tulajdonságok (magyar változat)
AutoCAD 2011 - Megjelenítés (magyar változat)
AutoCAD 2011 - Rajzelemek (magyar változat)
AutoCAD 2011 - Rajzmódosítás (magyar változat)
AutoCAD 2011 - Szövegkezelés (magyar változat)
AutoCAD 2011 - Testre szabás (magyar változat)
AutoCAD 2011 - Változók, lekérdezések (magyar változat)
 


 

 

Kapcsolódó oldalak

www.autocad.lap.hu

www.autodesk.hu

www.autodesk.com

www.varinex.hu

Copyright © 2007 Mercator Stúdió

| webtérkép | médiaajánlat | adatvédelem | kapcsolat |