AutoCAD 2010 - Rajzméretezés

Az AutoCAD programok egyik legkiforrottabb szolgáltatása
a méretezés. Ennek a funkciónak segítségével a rajzot pontos méretadatokkal látjuk el, melyek tartalmazhatnak
pontosság, tűrés, alternatív mértékegység adatokat. A 2005-ös programváltozat újdonsága
volt, hogy a tűrések kivételével
minden szöveges rajzelemben, így a méretszövegekben is elhelyezhetünk automatikusan frissülő
mezőket. A 2006-os programváltozattól kezdődően a méretnyilak átfordíthatók, az ívhossz is
méretezhető, illetve megjelent a törtvonalú sugárméret is.
A 2008-as változatban megjelentek a megtörhető méretek, a
méretek ellenőrzésére vonatkozó címkék, valamint a többszörös mutatók.
Mindezeken túl a méretek is használhatók feliratozási stílussal, ami azt
jelenti, hogy léptéktényezőtől függően másként jelenhetnek meg a különböző
nagyítású nézetablakokban.
A 2009-es változatban csak a méretmegtörésen
módosítottak. A legnagyobb újdonság ugyanakkor a teljesen átdolgozott
felhasználói felület, amely érinti a méretezést is. A legfontosabb
méretező parancsokat kiadhatjuk a Feliratozási szalagról is. Ugyanígy
módosultak a Bszöveg opcióval létrehozott méretszövegek szerkesztési lehetőségei a Bekezdéses
szöveg szalag létrejöttével.
Az AutoCAD 2010 ismét nagy jelentőségű változásokat
hozott. A 2010-es változatban bevezetett méretkényszerek megszabják egy
terv méretét és arányait. A kényszerezett objektumban a méretkényszerek
rögzítik távolságok vagy szögek nagyságát a geometriai objektumok vagy
objektumok pontjai között. A méretkényszer alkalmazásakor a program
alapértelmezett (például d1 vagy átm1, dia1) nevet ad a
kényszerváltozónak, amelyet azonban a Paraméterkezelőben módosíthatunk.
Szerző: Pétery Kristóf
ISBN 978-963-607-478-4 89 oldal/1,54 MB
Ára: 650 Ft
Részletesebb bemutatás

Az AutoCAD 2010 sorozat mind a tíz kötete, mint a legteljesebb, 1478 oldalas kiadás,
együttesen is megvásárolható:

Az AutoCAD 2010 programban ismét átdolgozták a
felhasználói felületet. Most már nehezebb a 2009-es változat előtti klasszikus
parancsokat alkalmazni, ugyanis az AutoCAD gombból lenyitható menüben
gyakorlatilag csak a korábbi változatok Fájl menüjének parancsai érhetők
el (megnyugtatásul: a hagyományos menüre még átkapcsolhatunk). Az AutoCAD
gombból lenyitható menüben most könnyebben tallózhatunk a legutóbb megnyitott
fájlok között.
Az AutoCAD 2010 programban a Gyorselérési
eszköztárban, az alkalmazásmenüben és a szalagon valós időben kereshetők a
parancsok.
Jelentősen továbbfejlesztették a térbeli modellezést.
Az új technikákkal szabad stílusban, lendületes 3D modellek készíthetők (igaz, a
korábbiaknál sokkal erőforrás-igényesebben). Új, soklapú hálóobjektumokat
(hasáb, henger, gúla, kúp, ék, tórusz, gömb) készíthetünk, amelyek élei
egyesíthetők, felületük simítható, tovább darabolható. A program támogatja a 3D
nyomtatással készülő prototípusgyártást is.
Az AutoCAD 2010 programban a parametrikus
tervezéshez bevezették a kényszereket, amelyekkel egy rajzelemhez kapcsolt más
rajzelemek követik egymáshoz viszonyított helyzetüket, méretüket. A kényszerek
létrehozása másfajta, a kényszereket sértő módosítások létrehozását kizárja.
Kényszereket alkalmazhatunk a dinamikus blokkokon
belül is.
Az AutoCAD 2010 programban több újdonság
kapcsolódik a széles körben elterjedt, Adobe-féle PDF formátum támogatásához. A
kimeneti oldalon: Az AutoCAD szoftverből a rajzot közvetlenül PDF-fájlokban is
közzétehetjük. Ennek köszönhetően a rajzok megosztása rendkívül könnyű a
felhasználók legszélesebb köre felé, hiszen az ingyenes Adobe (Acrobat) Reader,
mint PDF-olvasóprogram az egyik legjobban elterjedt szoftver a világon.
Javítottak a betűtípusok és vonalvastagságok minőségi megjelenítésén. A szövegek
– a nem védett dokumentumokban – kijelölhetők és másolhatók. A PDF állományba a
TrueType betűtípusok, illetve a bekapcsolt és felolvasztott fóliák adatai is
bekerülnek. A nyomtatást követően azonnal megjelenik a PDF fájl. Beállíthatjuk,
hogy ez a fajta elektronikus eredményfájl mindig létrejöjjön (módosuljon), ha a
szerkesztett rajzot mentjük, vagy kilépünk a szerkesztésből.
A bemeneti oldalon: forrásként, alávetítésre
használhatjuk a PDF fájlokat.
A testre szabás is módosult: a műszerfali panelek
áttelepíthetők, a gyorselérési eszköztár jobban módosítható, beállíthatjuk a
szalagok környezetfüggő állapotát. Bizonyos beállításokra már a program első
indításakor módunk van, ugyanis itt választhatunk, hogy milyen alkalmazási
(építész, építő, gépész stb.) területre optimalizált eszközöket kérünk.
A rajzeszközök megújítása során egyszerűbb és
termelékenyebb rajzolást tettek lehetővé az Illesztés, az Xref és a
Blokkattribútum-kezelő parancsok segítségével.
Az Illesztés parancs biztosítja az objektumok másik
objektumhoz igazított áthelyezését, léptékezését, elforgatását a másik
objektumon kiválasztott pontok alapján.
Az azonnali referenciaszerkesztő (REFSZERK) paranccsal
a referenciafájl közvetlen, megnyitás nélkül módosítható. A blokkok a
referenciaszerkesztővel módosíthatók úgy is, hogy közben látható a környező
geometria. A referenciaszerkesztőbe került XMEGNYIT parancs biztosítja, hogy a
jobb egérgombbal közvetlenül a rajzszerkesztőben vagy a külső
referenciapalettában nyissunk meg egy xrefet. Így nem kell többet listázni a
külső referenciafájlokat a név megkereséséhez, majd utána tallózással megkeresni
a fájlt.
A külső referenciák vágásával saját, ki- vagy
bekapcsolható határvonalakat készíthetünk, amelyeket akár átfordíthatunk is.
Megkönnyítették az attribútumokat tartalmazó
blokkdefiníciók kezelését is. Ezen kívül az attribútumok szinkronizálása
mostantól az alapparancsok közé tartozik. Attribútum-definíciók blokkokhoz
adásakor vagy eltávolításakor a blokk minden példánya az új attribútumoknak
megfelelően frissíthető, vagyis a változások könnyen átvezethetők a blokk
alkalmazott példányai.
A továbbfejlesztett attribútum-szerkesztővel az egyedi
attribútumok értékei mellett a tulajdonságokat is pillanatok alatt módosíthatja.
A TISZTÍT paranccsal most már az üres szövegobjektumok is eltávolíthatók.
Továbbfejlesztették a méretezést is, az adatok könnyebben lekérdezhetők a
GEOMMÉR paranccsal.
Az AutoCAD 2010 programban a 2D rajzok
megtekintése és szerkesztése több beállítással és vezérlőelemmel módosítható. A
külső referenciák elhalványíthatók, a program új mérőeszközöket,
nézetablak-forgatási lehetőségeket és többszörös mutatókat érintő fejlesztéseket
tartalmaz, amelyek meggyorsítják az időigényes rutinfeladatok végrehajtását. A
spline görbéket vonallánccá konvertálhatjuk. A nem asszociatív sraffozási minták
egyszerű fogópont-húzással módosíthatók. A program egyértelműen kijelzi az
érvénytelen sraffozási határvonalak szakadási helyeit, ha kiadjuk a SRAFFOZ,
FRISSÍT vagy a REGEN parancsot.
Az AutoCAD 2010 programban a licencet online
módon átvihetjük egy másik számítógépre. Ezt követően azon a gépen használhatjuk
a programot (és a korábbin nem, csak akkor, ha visszakaptuk a licencet).
Az ismétlődő feladatok rögzítésére és végrehajtására
továbbfejlesztették a Műveletrögzítőt.
Minialkalmazást készítettek a felhasználói
koordinátarendszer objektumhoz igazodó áthelyezésére, ez is a munkát gyorsítja.
Az AutoCAD 2010 programban összesen 53 új parancs és 74 új
rendszerváltozó jelent meg, több parancsot, rendszerváltozót
módosítottak.
További AutoCAD 2010 könyveink:
AutoCAD 2010 - Blokkok, Xrefek

AutoCAD 2010 - Rajzmódosítás

AutoCAD 2010 - Rajzelemek

AutoCAD 2010 - Megjelenítés

AutoCAD 2010 - Kezdő lépések

AutoCAD 2010 - Fóliák, tulajdonságok

AutoCAD 2010 - Szövegkezelés

AutoCAD 2010 - Testre szabás

AutoCAD 2010 - Változók, lekérdezések
