AutoCAD 2008 - Változók, lekérdezések

A program lehetőséget biztosít arra,
hogy egyes, létező rajzelemekre vonatkozó adatokat lekérdezzünk, illetve ezen
adatokat felhasználva a rajzelemeket felosszuk. Egyszerűen kiszámíthatók a rajzelemek
hossza, kerülete, területe, szilárdtesteknek ezeken kívül térfogata, inercianyomatéka stb.
Beállíthatók, lekérdezhetők a teljes rendszer használatára vonatkozó időadatok is,
valamint a korábbi kötetekben említett, a működést befolyásoló rendszerváltozók értéke.
E kötetben ismertetjük az új Gyors számológép használatát, amellyel a rajzjellemzőket
is figyelembe véve végezhetünk számításokat
A 2005-ös, a 2006-os és 2007-es változatban több tucat új rendszerváltozó jelent meg,
amit megtetézett a 2008-as program 36 újabb rendszerváltozóval.
Szerző: Pétery Kristóf
ISBN 978-963-606-650-5 123 oldal/1,59 MB Ára:
750 Ft
Részletesebb bemutatás

Az AutoCAD 2008 sorozat mind a tíz kötete,
mint a legteljesebb, 1267 oldalas kiadás, együttesen is megvásárolható:

Az AutoCAD 2008-as
változatban régen nem módosított, szinte tökéletesnek hitt részekhez is
hozzányúltak és hasznosan fejlesztették tovább a bevált funkciókat is.
Így esett ez például a méretezéssel. Most a mérettűréseket igazították,
paraméterezhetővé tették a szögméretek helyét (szögön belülre vagy
kívülre), sugárméretekhez bevezették az ívsegédvonalat. A meglévő
méretekhez ellenőrizendő méretjelölést alkalmazhatunk, amely jelzi, hogy
a megfelelő minőségbiztosítás érdekében az adott méretet vagy tűrést
milyen gyakran kell ellenőrizni. Méretmegtöréseket készíthetünk,
beállíthatjuk a méretek közötti távolságot. Új rajzelem a többszörös
mutató, amely több beállítással rendelkező objektum.
Az AutoCAD 2008-as
változatban a táblázatokkal kapcsolatos igen fontos újítás, hogy a táblázatadatokat a
közismert Microsoft Excel táblázataiból csatolva illeszthetjük be, így
az adatkapcsolat biztosított a táblázat és a rajz között. Bármely
módosítás egyszerűen átvezethető a két fájl között. Az összes csatolt
adat egyszerűen frissen tartható és szinkronizálható. Bővítették a
táblázatstílusokat. Az új formátum-beállításokkal szintén könnyen
hozhatunk létre táblázatot, de meglévő táblázatból is készíthetünk
stílust, amellyel egységesíthető a táblázatok megjelenése. Nagy
jelentőségű az új Adatkiemelés varázsló, amellyel a rajz objektumainak
(blokkokat, attribútumok is) adataiból kigyűjtött tulajdonságadatokat
Excel munkalaphoz csatolhatjuk vagy exportálhatjuk. Az oszlopok
átrendezhetők, elrejthetők, tartalmuk sorba rendezhető.
Az AutoCAD 2008-as
változatban továbbfejlesztették a fóliákat is. Most a papírtérbeli nézetablakonként
eltérő tulajdonságokat adhatunk meg. Ennek megfelelően a
Fóliatulajdonság-kezelőben négy új oszlop jelent meg, amelyben a
fóliatulajdonság-felülírások (NA szín, NA vonaltípus, NA vonalvastagság,
NA nyomtatási stílus) rögzíthetők az aktuális nézetablakra. Ha ilyen
tulajdonságokat használunk, akkor ezekhez a program automatikusan
létrehoz egy szűrőt is. A zárolt fóliák halványíthatók.
Új feliratozás-léptékezési szolgáltatásokat vezettek be, amelyekkel a
nézetablakok léptéktényezőjétől függő módon mindig helyesen megjelenő
szöveget, méreteket, tételszámot, blokkot, attribútumot, sraffozást
hozhatunk létre. A bekezdéses szöveg objektumot úgy módosították, hogy
amint lehet, automatikusan több hasábban jelenjen meg a szöveg.
Többsoros attribútumokat is létrehozhatunk.
Az AutoCAD 2008-as
programban új szolgáltatás, hogy a bemutatókban fotometrikus fényekkel,
világítótestekkel, valós anyagábrázolás mellett jeleníthetjük meg az
objektumokat. A látványhűség a 2008-as verzióban mentett, de korábbi
verzióban megnyitott rajzokban is megmarad.
Az AutoCAD 2008-as
program felhasználói felületén csak kisebb változások történtek. Ha 2D rajzolást
végzünk, akkor a munkaterületen, a műszerfalon csak a 2D rajzoláshoz és
a feliratozáshoz kapcsolódó gombok és vezérlőelemek jelennek meg. A rajz
állapotsorába kerültek a feliratok léptékezésének eszközei.
Átalakították a helyesírás-ellenőrzőt is. Most az ellenőrzés a teljes
rajzon vagy a megadott területeken is végrehajtható, ha a program hibát
talál, akkor fókuszál a hibára és kiemeli az elírt szót.
További AutoCAD 2008 könyveink:
AutoCAD 2008 - Megjelenítés

AutoCAD 2008 - Kezdő lépések

AutoCAD 2008 - Rajzmódosítás

AutoCAD 2008 - Rajzelemek

AutoCAD 2008 - Blokkok, Xrefek

AutoCAD 2008 - Fóliák, tulajdonságok

AutoCAD 2008 - Rajzméretezés

AutoCAD 2008 - Szövegkezelés

AutoCAD 2008 - Testre szabás

|
|