AutoCAD 2007 - Szövegkezelés

Könyvünk tömören, a kezdő és haladó felhasználók számára
egyaránt
érthető
módon
összefoglalja
az
AutoCAD
2007-es
változatának
szövegkezeléssel
kapcsolatos
tudnivalóit
(amelyek
a
bekezdéses
szövegeknél
jó
részben
megváltoztak
az
új
verzióban).
A
2004-es
programváltozatban
új
bekezdéses
szövegszerkesztő
ablakot
készítettek,
amelyben
megjelent
a
Wordhöz
hasonló
vonalzó,
a
behúzás
és
a
tabulátorok
alkalmazása.
A
2005-ös
változatban
pedig
már
minden
szöveges
objektumban
alkalmazhatunk
frissíthető
(illetve
automatikusan
frissülő,
azaz
a
megváltozott
adattartalomhoz
igazodó)
mezőket
is.
A
2006-os
változatban
a
bekezdéses
szövegszerkesztő
formázását
dolgozták
át.
Bár
a
kötetek
a
magyar
nyelvű
változatról
szólnak,
a
parancsnevek
után,
zárójelek
között
megadtuk
az
angol
nyelvű
AutoCAD
2007-es
változat
megfelelő
parancsait
is.
Szerző: Pétery Kristóf
ISBN 963 606 540 3 62
oldal/1,33 MB Ára: 450 Ft
Részletesebb bemutatás

Az AutoCAD 2007 sorozat mind a tíz kötete, mint a legteljesebb, 1198 oldalas kiadás,
együttesen is megvásárolható:

Az AutoCAD 2007-es változat – könyveinkben részletesen
bemutatott – újdonságai:
Az AutoCAD 2007 programban olyan jelentős újdonságok jelentek meg, amelyekre már
régen volt példa. Így újfajta térbeli objektumokat hozhatunk létre, azokat új
eszközökkel alakíthatjuk, átalakították ismét a felhasználói felületet és
továbbfejlesztették a navigációt.
A 3D objektumok létrehozása során 3D primitív
testeket, soklapú testeket, csavarvonalat hozhatunk létre (melyet egyszerűen
átalakíthatunk például rugóvá). A szilárdtesteket kialakíthatjuk söpréssel vagy
pásztázással is, de szintén új objektumokat hozhatunk létre a vastagítással és
szeléssel.
Az AutoCAD 2007 programban a szilárdtestek módosításához felhasználhatjuk a fogókat, a
testeket élekkel és lapokkal bővíthetjük, a körülhatárolt területeken benyomást
és kihúzást hajthatunk végre. A 3D modellekből egyszerűen készíthetünk 2D és 3D
metszeteket.
A térbeli objektumokhoz modellezési segédeszközöket,
adaptív hálót, dinamikus felhasználói koordinátarendszert, Z irányú követést és
orto mód beállítási lehetőséget kaptunk.
Javítottak a külsőreferencia-fájlok kezelésén is. Most
egyetlen palettán megoldható az összes Xref csatolása, szervezése, kezelése.
Az AutoCAD 2007 programban az új felhasználói felület – mely akár a Windows Vista
régen beharangozott egyes jellegzetességeinek előfutára is lehet –, úgy
alakították ki, hogy akár 3D felhasználói felületet is választhatunk
(perspektivikus és párhuzamos vetítéssel), a palettákat, eszköztárakat
lehorgonyozhatjuk és bevezették a műszerfalat, mely egy csoportosított
vezérlőelemeket, készleteket tartalmazó paletta.
A valósághű térbeli megjelenést erősíthetjük az új
eszközökkel: napcsúszkákkal állíthatjuk be a világítást, új anyagokat
használhatunk, látványstílusokat alkalmazhatunk. A továbbfejlesztett
navigációval körbejárhatjuk a modellezett objektumokat, animálhatjuk a
sétasorozatot, miközben többféle kamerával rögzíthetjük a látványt.
Az AutoCAD 2007 programban egyszerűbbé tették a DWF és PDF formátumú fájlok
közzétételét is. A DWF fájlokat alávetítésként is felhasználhatjuk új rajzok
létrehozásakor.
További AutoCAD 2007 könyvek:
AutoCAD 2007 - Kezdő lépések

AutoCAD 2007 - Rajzelemek

AutoCAD 2007 - Fóliák, tulajdonságok

AutoCAD 2007 - Blokkok, Xrefek

AutoCAD 2007 - Rajzméretezés

AutoCAD 2007 - Rajzmódosítás

AutoCAD 2007 - Megjelenítés

AutoCAD 2007 - Változók,
lekérdezések

AutoCAD 2007 - Testre szabás
|
|