a Könyv

Mercator Stúdió
Elektronikus  Könyvkiadó

Üzleti elveink

Többet

Gyorsabban

Kevesebbért

Éljenek a fák! Ha elektronikus könyvet vásárol, ők is hálásak!

                              

Adobe Photoshop Lightroom 3 - Diashowtól testreszabásig

Mercator Stúdió, Pétery Kristóf, AdobePhotoshop Lightroom 3 diashowtól testre szabásig

A Photoshop professzionális felhasználók számára készült, ennek megfelelő az árfekvése és bonyolultsága is. Sikerein felbuzdulva az Adobe megjelentette a nagyközönség számára is (árban és összetettségben egyaránt) elfogadható Photoshop Elements programot, amelynek 9. változata éppen idén jelent meg. Ennek leglényegesebb eltérése a „nagy” változattól, hogy a CMYK színmódot nem kezeli, a képeket csak RGB módban dolgozhatjuk fel, ami viszont magáncélokra tökéletesen megfelelő. Emellett elérhetünk sok olyan eszközt, amellyel vektoros objektumokat, szövegeket helyez­hetünk a képre. Az Elements után megjelent az Express változat is, amely interneten keresztül elérhető és a fentieknél jóval kevesebbre képes.

Ezek a programok mind mélyen megváltoztatják (vagy legalábbis képesek erre) az eredeti fényképeket, ezt pedig egyes nívós fotópályázatokon már nem engedik. Ezért is találták ki a Photoshop Lightroom programot, egy valóságos digitális sötétkamrát, amelynek most érkeztünk el második verziójához. Ezt a programot az Elements és a „nagy” Photoshop közé pozícionálták. Erőssége a fényképezőgépek nyers (raw) formá­tumának feldolgozása, vagyis az utómunkák mellett a kép eredetijének sérülése nélküli, vagy minél kisebb károsodással járó javítása, amelyhez már helyi javító eszközt, ecsetet is használhatunk, ugyanakkor teljesen hiányoznak azok az eszközök, amelyek új raszteres vagy vektoros objektumokat hoznak létre. Az ilyenek készítésére alkalmas programokhoz viszont az átjárást biztosították.

A Lightroom ugyanakkor nem kezeli a CMYK színteret, a képek legfeljebb 512 MB (65000 pixel) méretűek lehetnek, bár a TIFF formátummal kapcsolatban a súgó szerint 2 GB méretig el lehet menni. Emellett a program nem támogat több a Photoshop által minden további nélkül kezelt formátumot (például az Adobe Illustrator fájlokat), viszont a Lightroom 3. változata már katalogizálja a videó fájlokat is. Sőt a diabemutatókat elmenthetjük .mp4 formátumba is.

A program fő funkcióit öt csoportba sorolták, amelyek a digitális képfeldolgozás állomásainak, mérföldköveinek felelnek meg:

*      A Library (megjelenítés) csoportba tartozik a képek importálása, rendszerezése, megtekintése, keresése, gyors szerkesztése, amely műveleteket általában megtehetjük csoportosan, vagyis képek kötegeinek felhasználásával.

*      A Develop (szerkesztés) csoport eszközeivel a Library filmszalagján kiválasztott, csaknem 200 lehetséges formátumú kép egyikét szerkeszthetjük. A képmódosító eszközökkel utólag állíthatunk a fehéregyensúlyon, az expozíción, a színtelítettségen, a színegyensúlyon, az árnyékos és fényes területek egyensúlyán, a tónusgörbén, élesíthetünk, zajt szűrhetünk, korrigálhatjuk a fényképezőgép optikai hibáit, 8 színcsatornán állíthatunk…

*      A Slideshow (diabemutató) részben a megnyitott, kiválogatott katalógus tartalmából diavetítést tarthatunk. Ekkor a projektoron vagy a számítógépen vetített képeket felirattal, árnyékkal, kerettel, sőt aláfestő zenével kiegészítve vetíthetjük.

*      A Print (nyomtatás) csoport eszközeivel a nyomtatóba helyezhető papír teljes felületét optimálisan kihasználó elrendezések, szerzői jogi információt hordozó vízjelek és más fontos információk kíséretében nyomtathatjuk képeinket.

*      A Web csoport parancsai a kijelölt képekből készítenek HTML vagy Flash alapú, interneten azonnal közzétehető galériát. Ezt a műveletet is több sablonnal támogatják, szinte csak a képtömörítés módját és a képek mellett megjelenítendő feliratokat kell megadnunk

A könyv könnyebb kezelhetősége érdekében az eredetileg egyetlen kötetre tervezett anyagot a Photoshop programról szóló könyvünk esetében már bevált módszer szerint három kötetre bontottuk.

Ez a kötet a diabemutató készítéssel, a nyomtatással, a webgalériák összeállításával, valamint a program testre szabásával foglalkozik. A program menüszerkezetét is lefordítottuk, ami egyfajta gyorsreferenciának is felhasználható.

Szerző: Pétery Kristóf

ISBN: 963-606-147-5        119 oldal/9,02 MB  Ára: 800 Ft

Részletesebb bemutatás   

További Lightroom könyveink:

Adobe Photoshop Lightroom 3 Biblia 
Adobe Photoshop Lightroom 3 - Képszervezés és gyorsjavítás 
Adobe Photoshop Lightroom 3 - Képjavítás 
Adobe Photoshop Lightroom 2 Biblia 
Adobe Photoshop Lightroom 2 - Képszervezés és gyorsjavítás 
Adobe Photoshop Lightroom 2 - Képjavítás 
Adobe Photoshop Lightroom 2 - Diashowtól testreszabásig 

 

 

Kapcsolódó oldalak

www.adobe.com

www.adobe.lap.hu

www.szoftver.hu

www.kepszerkeszto.lap.hu

 

Copyright © 2007 Mercator Stúdió

| webtérkép | médiaajánlat | adatvédelem | kapcsolat |