Adobe Photoshop
Lightroom 2 - Képszervezés és gyorsjavítás
A
Photoshop professzionális felhasználók számára készült, ennek megfelelő az
árfekvése és bonyolultsága is. Sikerein felbuzdulva az Adobe megjelentette a
nagyközönség számára is (árban és összetettségben egyaránt) elfogadható
Photoshop Elements programot, amelynek 7. változata éppen idén jelent meg. Ennek
leglényegesebb eltérése a „nagy” változattól, hogy a CMYK színmódot nem kezeli,
a képeket csak RGB módban dolgozhatjuk fel, ami viszont magáncélokra tökéletesen
megfelelő. Emellett elérhetünk sok olyan eszközt, amellyel vektoros
objektumokat, szövegeket helyezhetünk a képre. Az Elements után megjelent az
Express változat is, amely interneten keresztül elérhető és a fentieknél jóval
kevesebbre képes.
Ezek a programok mind mélyen megváltoztatják
(vagy legalábbis képesek erre) az eredeti fényképeket, ezt pedig egyes
nívós fotópályázatokon már nem engedik. Ezért is találták ki a Photoshop
Lightroom programot, egy valóságos digitális sötétkamrát, amelynek most
érkeztünk el második verziójához. Ezt a programot az Elements és a
„nagy” Photoshop közé pozicionálták. Erőssége a fényképezőgépek nyers (raw)
formátumának feldolgozása, vagyis az utómunkák mellett a kép
eredetijének sérülése nélküli, vagy minél kisebb károsodással járó
javítása, amelyhez már helyi javító eszközt, ecsetet is használhatunk,
ugyanakkor teljesen hiányoznak azok az eszközök, amelyek új raszteros
vagy vektoros objektumokat hoznak létre. Az ilyenek készítésére alkalmas
programokhoz viszont az átjárást biztosították.
A Lightroom ugyanakkor nem kezeli a CMYK színteret, a képek legfeljebb 512
MB (65000 pixel) méretűek lehetnek, bár a TIFF formátummal kapcsolatban
a súgó szerint 2 GB méretig el lehet menni. Emellett a program nem
támogat több a Photoshop által minden további nélkül kezelt formátumot
(például az Adobe Illustrator fájlokat).
A program fő funkcióit öt csoportba sorolták,
amelyek a digitális képfeldolgozás állomásainak, mérföldköveinek
felelnek meg:
A Library (megjelenítés) csoportba tartozik a képek
importálása, rendszerezése, megtekintése, keresése, gyors szerkesztése,
amely műveleteket általában megtehetjük csoportosan, vagyis képek
kötegeinek felhasználásával.
A Develop (szerkesztés) csoport eszközeivel a
Library filmszalagján kiválasztott, csaknem 200 lehetséges formátumú
kép egyikét szerkeszthetjük. A képmódosító eszközökkel utólag
állíthatunk a fehéregyensúlyon, az expozíción, a színtelítettségen, a
színegyensúlyon, az árnyékos és fényes területek egyensúlyán, a
tónusgörbén, élesíthetünk, zajt szűrhetünk, korrigálhatjuk a
fényképezőgép optikai hibáit, 8 színcsatornán állíthatunk…
A Slideshow (diabemutató) részben a megnyitott,
kiválogatott katalógus tartalmából diavetítést tarthatunk. Ekkor a
projektoron vagy a számítógépen vetített képeket felirattal, árnyékkal,
kerettel, sőt aláfestő zenével kiegészítve vetíthetjük.
A Print (nyomtatás) csoport eszközeivel a
nyomtatóba helyezhető papír teljes felületét optimálisan kihasználó
elrendezések, szerzői jogi információt hordozó vízjelek és más fontos
információk kíséretében nyomtathatjuk képeinket.
A Web csoport parancsai a kijelölt képekből
készítenek HTML vagy Flash alapú, interneten azonnal közzétehető
galériát. Ezt a műveletet is több sablonnal támogatják, szinte csak a
képtömörítés módját és a képek mellett megjelenítendő feliratokat kell
megadnunk.
A könyv könnyebb kezelhetősége érdekében az eredetileg
egyetlen kötetre tervezett anyagot a Photoshop programról szóló könyvünk
esetében már bevált módszer szerint három kötetre bontottuk.
Ez a kötet a képfeldolgozáshoz szükséges alapvető ismeretekkel
(programkörnyezet és kezelése, megjelenítési üzemmódok, eszköztár
használata, navigáció, katalógussal, gyűjteményekkel, metainformációkkal,
képek osztályozásával és szűrésével) foglalkozik.
Szerző: Pétery Kristóf
ISBN-10: 963-606-145-9 ISBN-13:
978-963-606-145-6 152 oldal/12,7 MB Ára: 1200 Ft
Részletesebb bemutatás
