Az Adobe Photoshop CS CE (közép-európai)
programváltozat a program közép-európai felhasználók számára adaptált,
javított verziója, amelyben a szöveget a számítógépen telepített
operációs rendszertől függően cseh,
magyar, görög, lengyel, orosz és török nyelven is megadhatjuk. A CE verzió
mindenben megegyezik a Photoshop CS programmal, de támogatja a magyar
karaktereket és a Unicode szabvány szerinti, 16 bites karakterkészleteket.
Az Adobe Photoshop CS újdonságai:
Eddig
csak a konkurens programok segítették a fájlmegnyitást az állományok
mintaképének megjelenítésével. A korábbi Photoshop verziókban erre más
cégek fejlesztéseit használhattuk, míg a 7.0-ás változatban ez a fontos
szolgáltatás is a Photoshop része lett. A Photoshop CS programban módosítottak az
állományböngészőn, mely a képek rangsorolását is biztosítja.
A Photoshop CS programban átalakították a fájlinformációkkal kapcsolatos párbeszédpanelt is,
melyet a Fájl/Fájlinformáció paranccsal, illetve a Ctrl+Alt+I
billentyűkombinációval jeleníthetünk meg.
A Photoshop CS programban egyszerű módon, a Fájl/Automatizálás/PDF bemutató paranccsal készíthetünk diavetítéseket a megadott
vagy megnyitott képállományokból. A diabemutatók felügyelet nélkül,
automatizáltan, vagy manuális vezérléssel lejátszhatók bármely
számítógépen, csak az ingyenes Acrobat (Adobe) Reader program szükséges
a vetítéshez. A bemutatókat jelszóval védhetjük.
Az Adobe Creative Suite programcsomag részeként telepített Photoshop programhoz,
vagy ha a hálózaton elérhető egy olyan munkaállomás, vagy kiszolgáló,
amelynek tulajdonosa hozzáférést biztosított saját Version Cue
munkaterületéhez, akkor projektfájlokat hozhatunk létre, amelynek
különböző verziói könnyen elérhetők. A megfelelő változat kiválasztását
segíthetjük a verzió mentésekor megadott megjegyzésekkel. Ha csak a
Photoshopot telepítettük, akkor ez a szolgáltatás nem érhető el.
A Rétegszedők (Layer Comps) paletta segítségével a több réteget
tartalmazó képekhez különböző nézeteket állíthatunk be. Az elnevezhető
nézetekben, réteg-összeállításokban rögzíthetjük a dokumentum különböző
állapotait, rétegek eltérő helyzetét és láthatóságát. A Fájl menü
Parancsfájlok/Layer Comps
parancsaival a réteg-összeállítások önálló képekké, PDF vagy WPG
állományokká alakíthatók.
Korábban a kép elemzéséhez szükséges hisztogramot egy külön párbeszédpanelen
jeleníthettük meg. A Photoshop CS programban a hisztogram az Ablak/Hisztogram paranccsal önálló palettában
jeleníthető meg. A paletta háromféle (tömör, bővített, összes csatorna)
nézete választható a palettamenüből és a változtatások hatásának
követésére is jól alkalmazható.
A Photoshop CS programban az előzménynapló, vagyis a History Log elmentésével lehetővé válik a
képmanipulációk utólagos követése. A funkciót a
Szerkesztés/Beállítások/Általános párbeszédpanelen kapcsoljuk be. A
naplóelemek menthetők metaadatok, szövegfájl vagy mindkettő formájában.
A jelentős átalakításnak köszönhetően a legtöbb grafikus szűrő egyetlen
párbeszédpanelen, mintaképek alapján választható ki. A képen a
párbeszédpanel bezárása nélkül újabb hatást alkalmazhatunk, sőt ezeket a
képen ki- és bekapcsolhatjuk. A Photoshop CS programban
a Szűrő/Szűrőgaléria paranccsal megjelenített párbeszédpanel bukkan
fel akkor is, ha a megfelelő effektust a menüszerkezetből választjuk ki.
A fényképfelvétel készítése során az objektívre csavarható előtétszűrőkkel
módosíthatjuk a képet. Most ennek lehetőségét a Photoshop CS programba
is beépítették (bár színmódosító hatásokat korábban is, igaz nagyon
összetett módon, színcserével, telítettség, csatornák módosításával stb.
elérhettünk).
A Photoshop CS programban a Kép menü Korrekciók/Árnyékos/világos részek paranccsal
egyszerűen javíthatunk a kép rossz expozíciójából eredő tulajdonságokon.
Ezzel az eszközzel javíthatjuk például az ellenfényben, derítés, vakuzás
nélkül készített portrék, és más felvételek jellegzetes hibáit, amikor a
fényt véletlenül az érdektelen háttérre mérjük, és így a fontos
felvételi objektum sötét marad.
Az azonos felvételi körülmények között készült különböző felvételek színvilága
összhangba hozható, színpalettáik rétegenként egységesíthetők a Kép
menü Korrekciók/Szín egyeztetése parancsával.
Az új parancsállományoknak köszönhetően többek közt a rétegekből vagy a
Rétegszedők paletta réteg-összeállításaiból egyszerűen menthetünk önálló
képeket. A program gyakran ismétlődő utasításait, sokszor előforduló
feladatainkat meggyorsíthatjuk a scriptekkel. Az AppleScript,
JavaScript, Visual Basic scriptekhez részletes segítséget kapunk a
\Program Files\Adobe\Photoshop CS\Scripting Guide mappában található
PDF állományokból.
Most akár 300000x300000 képpont méretű képet is
készíthetünk, 16 bites színmélységgel és 56 csatorna alkalmazásával.
A Bézier görbeként szerkeszthető görbéket
felhesználhatjuk vágógörbeként vagy a szövegek, objektumok igazításához
alapvonalként. A video- és filmkészítők vehetik hasznát a nem négyzetes
pixelek alkalmazási lehetőségének.
A konkurens termékekben már régóta létező szolgáltatást építettek be a
panorámaképek készítésének támogatására. A Fájl/Automatizálás/Photomerge
paranccsal előbb megnyitjuk a panorámaképet alkotó képeket. A Photoshop CS
program megkísérli önállóan összeilleszteni a panorámaképet, azonban ha ez nem
sikerül, akkor manuálisan is megoldható az OK nyomógombra
kattintás után megjelenő párbeszédpanelen.
A webre fejlesztők jól hasznosíthatják az átváltó gombok (rolloverek) és
interaktív elemek kialakítása mellett a Macromedia flash formátumú
exportálás lehetőségét. A dinamikus képekkel a dokumentumot frissíthető,
változó tartalomhoz igazíthatjuk, ami például katalógusok készítésénél
lehet előnyös.
A szövegek vagy szövegmaszkok görbére és alakzatba illeszthetők, miközben a szöveg
további szerkeszthetősége megmarad. A szöveg görbére illesztése roppant
egyszerű, bár az egyszerű felhasználó esetleg nehezen jön a nyitjára.
A lapolvasóval végzett munka akkor a leggyorsabb, ha egyetlen menetben
több képet olvasunk be. Ekkor viszont az egyetlen kép beolvasásánál is
kevésbé biztosítható, hogy a képek éle párhuzamos legyen a szkennelési
iránnyal. A Photoshop CS-ben ez a probléma is egyszerűen megoldható.
Már a program betöltésekor, illetve később, a Súgó menü Üdvözlő
képernyő parancsával megjelenített párbeszédpanelről segítséget
kaphatunk a megfelelő színbeállításhoz.
A Photoshop CS súgóját úgy alakították át, hogy jobban támogassa a felhasználókat szokásos
képfeldolgozási feladataik elvégzése során. A Súgó menü alján
kilenc almenüben foglalták össze a legfontosabb feladatokat, de az egyes
súgóoldalakon is túlsúlyba kerültek a „hogyan oldjuk meg – How To?”
típusú segítségek.
Újdonság a Színcsere eszköz, mely a javító eszköz kinyílóján található, illetve a
J gyorsbillenytűvel is kiválasztható. Segítségével az árnyék és
mintázatviszonyok megtartása mellett festhetünk át tárgyakat az
előtérszínre.A program korábbi változatáról szóló könyvünkkel azonosan, most is négy,
téma szerint jól elkülöníthető kötetben ismertetjük a szoftver CS
változatával kapcsolatos tudnivalókat. Így nemcsak kisebb méretű, de
olcsóbban letölthető állományokat adhattunk közre, ami különösen a
felhasználók szerint szintén fontos szempont.