Mercator Stúdió
Elektronikus  Könyvkiadó
Éljenek a fák! Ha elektronikus könyvet vásárol, ők is hálásak!

Üzleti elveink

Többet

Gyorsabban

Kevesebbért

                              

 Adobe InDesign CS4 - Haladóknak

Mercator Stúdió, Pétery Kristóf, Adobe InDesign CS4 haladóknak

Az Adobe Systems Incorporated cég InDesign kiadványszerkesztő programja a személyi számítógépeken eddig egyeduralkodó QuarkXPress babérjaira tör. Voltak már ilyen próbálkozások (például a Corel-féle Ventura vagy az Adobe-féle PageMaker), ámde ezek bár sok jó szolgáltatással rendelkeztek, nem lehettek átütőek, több okból is. Egyrészt amikor ezek piacra kerültek, a személyi számítógépek elterjedtsége sokkal kisebb volt, másrészt akkoriban még az Internet sem volt, hogy a számítógépes kiadványszerkesztést – tekintettel a web alapú megjelenésre és terjesztésre – erősítse.

Azóta sok minden gyökeresen megváltozott, elterjedt a PC, az asztali kiadványszerkesztés (Desk Top Publishing) és az Internet is. Az Adobe pedig kihozott egy olyan, minden igényt kielégítő kiadványszerkesztő programot, vagyis az InDesign alkalmazást, amely már méltó vetélytársnak számít. Ebbeli voltát megerősíti az a tény is, hogy az InDesign CS2 változatban már lokalizálták, vagyis elkészült a magyar nyelvű változat is. Ugyanezt tették az InDesign CS3, majd az InDesign CS4 változatával is.

A kötet elején összefoglalót adunk a tördelési szempontokból, szabályokból, tudnivalókból.

A kötetben bemutatjuk azokat a lépéseket, amelyekkel az InDesign CS4 programot a saját munkastílusunknak megfelelően alakíthatjuk át. Ismertetjük az alapbeállításokat, azok módosítását, a munkaterületek és a Version Cue csoportos verziókezelő alkalmazás kezelését. Ezeken túl tárgyaljuk az automatizálást, vagyis a körlevelek készítését, a parancsfájlok használatát, a tárgymutató és tartalomjegyzék generálást. A kötet az InDesign CS4 program gyorsreferenciájaként is használható, minthogy bemutatjuk az összes eszközt, gyorsgombot is.

Az InDesign CS4 rengeteg újdonságot hozott:

  • Az InDesign CS4 programban az intelligens, programozható segédvonalak segítségével egyszerre több objektumot egyszerűen igazíthatunk, forgathatunk és átméretezhetünk, illetve a köztük lévő térköz megadásával eloszthatunk.

  • Az elemeket az adott helynek megfelelően átméretezhetjük, elforgathatjuk és igazíthatjuk. Amikor egy objektumot húzással áthelyezünk egy másik objektumhoz viszonyítva, amelyhez igazítani szeretnénk, az intelligens méretezés megmutatja az objektum szélességét, magasságát és elforgatását kiemelve a többi objektumnak megfelelő méreteket és forgatást.

  • Az Igazítás panel megnyitása nélkül is egyenletesen helyezhetünk el, oszthatunk szét azonos távolságra több objektumot az oldalon az elemek pozícióba illesztésével.

  • Bár az újabb, kisebb tömegű LCD monitorok egyes változatainál könnyen  elforgathatjuk  a monitort is, és ehhez szoftveres támogatást kapunk, a többi megjelenítő esetében ez nem ilyen egyszerű. Átmenetileg a monitor fizikai elforgatása nélkül is elforgathatjuk a Nézetek menüből vagy az Oldalak paletta helyi menüjéből az oldalpárnézetet.

  • Ha egy keretet rajzolunk meg betöltött elhelyezési kurzorral, akkor a program a fájlokat automatikusan az arányosan méretezett kerethez vagy a keret igazítási beállításainak megfelelően méretezi.

  • Több kép rácsszerkezetbe helyezésével egyszerűen hozhatunk létre kontaktlapot.

  • Egy régi adósságot pótoltak ezzel a funkcióval. Ha figyelmetlen tördelő esetleg nem vette észre, hogy túlszedetté vált a szöveg, akkor a keretbe nem férő tartalom nem jelent meg a nyomtatásban sem (ha az ellenőrzésen is átment). A CS4 változattól a túlszedett szöveg esetén a program automatikusan új oldalakat hoz létre a szövegegység, kijelölés vagy dokumentum végén.

  • Az élő ellenőrzés már a szerkesztés közben, azaz valós időben jelzi a várható gyártási problémákat, az esetleges hibákat. Az élő ellenőrzés segítségével tervezés közben ellenőrzéseket végezve, jobb eredményt kaphatunk, időt takaríthatunk meg, és csökkenthetjük a költségeket. A dokumentum nyomtatható változatának elkészülte előtt, azonnal felfedezhetjük és javíthatjuk a hibákat, ha egyéni ellenőrzési profilt hozunk létre. Az ellenőrzési profilban adjuk meg azokat a jellegzetességeket, amelyeket a programnak figyelnie kell.

  • Az InDesign CS4 dokumentumokban a hatékonyabb együttműködés érdekében a táblázatokban beágyazott, alternatív szövegközi megjegyzéseket helyezhetünk el.

  • Bármelyik – választható nyelvű – felhasználói szótárhoz adunk hozzá kivételként egyéni szavakat, neveket és kifejezéseket, azokat a program minden nyelven megfelelő helyesírásúként kezeli.

  • Az InDesign CS4 programban a Szerkesztés menüből vagy a Ctrl+Y billentyűkombinációval megjeleníthető Szövegegység-szerkesztőben is használhatjuk a táblázatokat.

  • A GREP minta-kifejezés segítségével karakterstílusokkal formázhatunk egy olyan szövegen, amely megfelel a GREP kifejezésnek, azaz egy karakter vagy karakterlánc adott környezetben történő előfordulását kereshetjük meg és módosíthatjuk.

  • A testre szabható Hivatkozások panellel egyszerűen kereshetjük, rendezhetjük és kezelhetjük a dokumentumhoz tartozó összes fájlt. Megtekinthetjük a munkafolyamat tekintetében fontos jellemzőket, például a méretet, elforgatást és felbontást. A megjelenítendő, sőt sorba rendezéshez is felhasználható tulajdonságokat a panel menüjének Panel beállításai parancsával előhozott párbeszédpanelen adjuk meg.

És ezek csak kisebb részét, kb. ötödét jelentik az újdonságoknak...

Szerző: Pétery Kristóf

ISBN 978-963-607-519-4         353 oldal/6,35 MB  Ára: 2400 Ft

Részletesebb bemutatás   

Az InDesign CS4 mind a két kötete, mint a legteljesebb, 706 oldalas kiadás
együttesen is megvásárolható:

További Adobe CS4 könyveink:

Adobe InDesign CS4 - Kezdő lépések Bemutató
Adobe Illustrator CS4 - Kezdő lépések - magyar változat Bemutató
Adobe Illustrator CS4 - Rajzolás és módosítás - magyar változat Bemutató
Adobe Illustrator CS4 - Bitképek és nyomtatás - magyar változat Bemutató
Adobe Illustrator CS4 - Testre szabás - magyar változat Bemutató
Adobe Photoshop CS4 - Kezdő lépések - magyar változat 
Adobe Photoshop CS4 - Képmanipuláció - magyar változat
Adobe Photoshop CS4 - Maszkolástól nyomtatásig - magyar változat

 

 


 

 

 

Kapcsolódó oldalak

www.adobe.com

www.adobe.lap.hu

www.szoftver.hu

www.kepszerkeszto.lap.hu

 

Copyright © 2007 Mercator Stúdió

| webtérkép | médiaajánlat | adatvédelem | kapcsolat |