Adobe Illustrator CS5 (15) - Rajzolás és módosítás
Az Adobe Photoshop és Illustrator programjaiban jelent
meg először több olyan hasznos eszköz és tulajdonság, funkció amelyet
előbb vagy utóbb a konkurens programok fejlesztői is átvettek. Ezek közé
tartozik a rétegek kezelése (amikor a kép jellemző részeit különböző rétegekre
helyezzük és rétegenként módosítjuk), vagy a beépülők, azaz a „plugin”-ek
használata (ezek egy külön könyvtárban elhelyezkedő, esetleg más fejlesztőtől származó,
speciális funkciójú fájlok, külön programok, amelyek betöltés után beépülnek a
program menürendszerébe).
E kötetben részletesebben tárgyaljuk a legfontosabb rajzeszközök, a Toll és a Ceruza, valamint a festéshez használt Ecset, illetve a Képszóró eszköz használatát, beleértve az egyedi
ecsetvonások, szimbólumok kialakítását is. A fő rajzeszközök részletezése után
mutatjuk be a létrehozott Bézier görbék utólagos kiválasztásának, majd szerkesztésének
lehetőségeit. Az első fejezet végén térünk ki a program szövegkezelésére,
később mutatjuk be a rajz és elemeinek módosítását, a hatások alkalmazását, a
rétegek és vágógörbék kezelését. Részletesen bemutatjuk a program újdonságainak,
például a perspektívarácsnak és a változtatható szélességű vonalaknak,
valamint a sörteecseteknek használatát is.Zárójelben mindig
megadjuk a parancsok eredeti angol megfelelője mellett a magyar nyelvű parancsot is, így kötetünket mindkét szoftverváltozat felhasználói reméljük haszonnal forgathatják.
Szerző: Pétery Kristóf
ISBN 978-963-607-718-1 198
oldal/5,01 MB Ára: 1200 Ft
Részletesebb bemutatás
 Az Illustrator CS5 mind a négy kötete, mint a
legteljesebb, 678 oldalas kiadás
együttesen is megvásárolható:

További Adobe Illustrator könyveink:
Adobe Illustrator CS5 - Kezdő lépések

Adobe Illustrator CS5 - Rajzolás és módosítás

Adobe Illustrator CS5 - Bitképek és nyomtatás

Adobe Illustrator CS5 - Testre szabás

Adobe Illustrator CS4 - Biblia

Adobe Illustrator CS3 - Biblia

Adobe Illustrator CS2 - Biblia

Adobe Illustrator CS - Biblia

Adobe Illustrator 10 - Biblia

Adobe Illustrator CS4 - Kezdő lépések - magyar változat

Adobe Illustrator CS4 - Rajzolás és módosítás - magyar változat

Adobe Illustrator CS4 - Bitképek és nyomtatás - magyar változat

Adobe Illustrator CS4 - Testre szabás - magyar változat

Adobe Illustrator CS4 - Kezdő lépések

Adobe Illustrator CS4 - Rajzolás és módosítás

Adobe Illustrator CS4 - Bitképek és nyomtatás

Adobe Illustrator CS4 - Testre szabás

Adobe Illustrator CS3 - Kezdő lépések

Adobe Illustrator CS3 - Rajzolás és módosítás

Adobe Illustrator CS3 - Bitképek és nyomtatás

Adobe Illustrator CS3 - Testre szabás

Adobe Illustrator CS2 - Kezdő lépések

Adobe Illustrator CS2 - Rajzolás és módosítás

Adobe Illustrator CS2 - Bitképek és nyomtatás

Adobe Illustrator CS2 - Testre szabás

Adobe Illustrator CS - Kezdő lépések

Adobe Illustrator CS - Rajzolás és módosítás

Adobe Illustrator CS - Bitképek és nyomtatás

Adobe Illustrator CS - Testre szabás

Adobe Illustrator 10 - Kezdő lépések

Adobe Illustrator 10 - Rajzolás és módosítás

Adobe Illustrator 10 - Bitképek és nyomtatás

Adobe Illustrator 10 - Testre szabás

|
|